"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2014. április 15., kedd

húsvéti játszóház a Liget - házban

Szombaton játszóházban voltunk, de nem ám akármilyenben, húsvéti játszóházban! Nelli első játszóházi élménye, nekem a legjobb játszóházi élményem eddig. A közösségünk szervezte ezt a húsvéti alkalmat, készültünk rá nagyon! Úgy éreztem, hogy mindenki segített, és mindenki beletette a tőle telhető legtöbbet. Meg is lett az eredménye: 46 gyermek és szülő jött el, és láthatóan jól érezték magukat. Ebből a 46 gyermekből 36 volt vendég, tehát olyan gyerek, aki amúgy nem jár a közösségünkbe, úgy örültem nekik! Kint játszottunk a szabadban, kis csoportokban meghallgattuk a szavak nélküli könyv lebilincselő történetét, emlékeztetőül készítettünk egy kukacot pomponból arany, fekete, piros, fehér, zöld színekkel. Igazán finom és bőséges uzsonnát fogyasztottunk el együtt, majd meghallgattuk Pomázi Zoli muzsikáját, aki az Új Bojtorján együttes vezetője. Nelli ezt élvezte a legjobban, édes volt, ahogy táncikált a szép, vidám dallamokra! Ezután megnéztük a húsvéti történet rajzfilmes feldolgozását, utána tanultunk egy angol dalt az angol klubos lurkóktól, és már el is telt a három óra és betódultak a szülők, pedig még tudtunk volna játszani, olyan jó volt együtt. Sebaj, lesz még lehetőségünk rá! Olyan hálás vagyok, hogy minden időben a helyére került és ilyen szépen zajlott le ez az esemény, büszke vagyok a lányokra, akikkel együtt vezettük a délutánt! Várom már a következő játszóházat!!

Azért (is) imádkoztam előzetesen, hogy ne vigyen el a stressz ezen a délutánon, hanem a sok minden tennivaló mellett tudjam én is önfeledten élvezni a napot, úgy örülök, hogy ez is megadatott! Most pedig már nagyban készülünk az első közös húsvéti ünnepünkre! Tegnap feltettük Nellivel a tojásokat a "nagy"szoba különböző pontjaira, orgonát is szedtünk, szép - szép!! :)

Nincsenek megjegyzések: