"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2013. április 29., hétfő

szülőszoba, Vasember, kilátó

Rendkívül mozgalmas hétvégénk volt a mostani: 
Szombat délelőtt kedves doktor nénink körbevezetett minket a klinikán. Megmutatta a szülőszobát és minden lényegesebb helyszínt, ahol megfordulhatunk Nelli születése kapcsán. Közben válaszolt minden eddig felmerülő kérdésünkre is, igazán jó élmény volt! Örülök annak, hogy ha minden rendben megy, akkor nem leszünk kitéve semmi orvosi fakszninak, nyugodtan sétálgathatunk, együtt lehetünk, Nelli babát sem viszik majd ki tőlünk fürdetni, méricskélni stb, hanem ott helyben a szülőszobán csinálnak meg minden ilyesmit, és ha kész vagyunk kapunk még egy kis időt az ott időzésre, az élmények feldolgozására. Bár, úgy sejtem, hogy ez utóbbira nem lesz elég két óra, annál nagyobb eseményre készülünk :) Sokat imádkozom érte, hogy a szülés a lehető legtermészetesebb legyen és minden gond nélkül, könnyen ússzuk meg és éljük át együtt ezt a jó pár órát!

Este pedig moziban voltunk, a Vasember III-at néztük meg. Rendkívül hangosnak találtuk a filmet, de ezt leszámítva igen jó volt, még vicces is. Azért majd szeretném még egyszer megnézni Nelli baba nélkül is, mert arra is figyelnem kellett, hogy bírja-e a kislány ezt a hangerőt, egy idő után hozzászokott...

A vasárnapi kirándulás pedig betetőzte a hétvége jó élményeit! Az Erzsébet - kilátóhoz sétáltunk fel Budakesziről, gyönyörű szép volt az erdő, a kilátás fentről! Nagyon jólesett a séta, bár inkább felfelé volt jó, mint lefelé, nem siettünk, kiélveztük a helyzetet! Nagyon szeretek kirándulni! 
Kicsit fújt a szél odafent

Mikor ezt megláttam újabb érvet találtam arra, hogy miért ne legyen lelkiismeretfurdalásom, hogy a 3. trimeszterben nem dolgozom Budapestet bejáró utazó tanárként (és ugyebár nem látszik minden a képen...:)

felemelkedett

Erzsébet - kilátó

reményteli kilátásaink

2013. április 26., péntek

női nap 2013

Még nem írtam az idei női napról, amit április elején tartottunk Duplán nagy élmény volt ez számomra, mert Andi és Anyu is eljöttek, az egész hétvégét nálunk töltötték, ez is remek volt! Akkor még nem volt igazán jó idő, de a hó sem esett már :)
Révész Szilvit hívtuk meg vendég előadónak, délelőtt és délután is beszélt, ami engem igazán megfogott az a délelőtti rész volt. Olyan alapvető igazságokból indultunk ki, amik nagyban befolyásolják az életünket, mégis sokszor elsiklunk ezek jelentősége felett. Megpróbálom röviden összefoglalni azt, ami számomra lényeges volt: 
Egyik dolog, amiben emberekként különbözünk az állatoktól, hogy mi tudunk beszélni. Ez sok szempontból kiváltság, például abból a szempontból is, hogy a szavainknak teremtő ereje van. Isten a semmiből teremtette meg a világunkat a szavaival, ennek a teremtő erőnek vagyunk mi is a birtokosai. Ezért nem meglepő, hogy az érzelmi életünkre is hatással van a beszédünk. Nem mindegy hogyan gondolkozok, és beszélek magamról, másokról, hiszen a szavaimon keresztül utakat nyitok meg (nem mindegy, hogy ki kap bebocsátást). 
Érdekes az a gondolat, aminek a Zsidók 4:12 az alapja - A viselkedésünk felülírható, ahogy időt töltünk az Istennel úgy változik meg a gondolkodásunk, az érzelmeink. Ha Isten igéit hagyom érvényesülni önmagammal kapcsolatban is, az hat az érzelmeimre és a gondolkodásomra. Márpedig miért ne arra támaszkodnék, aki teremtett és azóta is a legjobban ismer? Mindig oda lyukadok ki, hogy milyen csodálatos dolog, hogy az az Isten szeret engem, aki az egész világot teremtette! Bárcsak át tudnám adni én is ezt a szeretetet azok felé is, akik felé ez nehezebben megy, hiszen őket is ugyanolyan nagy szeretettel teremtette az Isten!

2013. április 21., vasárnap

vasárnap délelőtt az ÉBKban

Ma délelőtt Fodor Nándor szolgált a gyüliben, izgalmas, magával ragadó volt a prédikációja. Már maga a személye  sem volt átlagos, hiszen eredetileg matek - fizika szakos tanár, de jelenleg számítógépen modellezi hogyan hat a klíma a hazánkban termesztett növényekre, mindemellett triatlonozik és családja is van! Mindezek hallatán sejtettem, hogy ma délelőtt sokat fogunk tanulni, és tényleg így lett! Javaslom, hogy ha van egy kis időnk, szánjuk arra, hogy meghallgatjuk: http://www.ebk-erdliget.hu/letolt.php

Mai tanulság: 
Jézus 7 nagyobb, ismertebb csodája volt a tanítás alapja, ennek első eleme pedig a kánai menyegző, mikor Jézus borrá változtatja a vizet. Nándor kiemelte, hogy Mária biztatta Jézust amikor kifogytak a borból, hogy tegyen valamit. Nem utasítgatta, elfogadta a válaszát, mikor azt mondta Jézus, hogy még nem jött el az ő ideje, de mégis teljes szabadságot hagyott neki és hitt abban, hogy itt még történhet valami. Ezért mondta az embereknek Mária, hogy "Bármit mond, megtegyétek." Teljesen Jézusra bízta a dolgot, mert tudta, hogy ő bölcsen és tökéletesen cselekszik, bármit is tesz. Ez a rész abszolút nekem szólt ma, hiszen nem csak ember - Isten, hanem feleség - férj viszonylatban is így kell működnie a dolognak! Ez néha igazán nem könnyű! 


2013. április 13., szombat

Itt a tavasz!

kis pihenő séta közben

Huba pihenője

a gyönyörű táj 


Élvezzük a tavaszt! A hosszú várakozás után talán még inkább! :)

2013. április 11., csütörtök

utolsó hét

Élményekben gazdag ez a hét, el is fáradtam :) Ezen a héten járok be dolgozni utoljára, hétfőtől itthon fogok készülni Nelli baba érkezésére.
Érdekes ez, mikor búcsút kell venni az addig olyannyira a hétköznapjainkba ivódott dolgoktól, személyektől. Hiába, hogy megbeszéltük: tartjuk a kapcsolatot, mégsem fogunk minden héten találkozni... Igazán kedvesek voltak a gyerekek is, ki így, ki úgy fogalmazta meg az érzéseit, ki csak átölelt. Az az igazság, hogy megszerettem őket. A főiskolai hallgató, aki nem mellesleg tegnap ötösre záróvizsgázott, fogalmazta meg, hogy a családok részévé váltam. Óhatatlanul így alakul, ha valaki hivatásként tekint a gyógypedagógiai terápiai munkára.
Hálás vagyok ezért a pár évért, hogy itt, ennyit, ezekkel az emberekkel dolgozhattam. És nem is zárom le teljesen ezt a szálat, csak pihenni engedem, amíg Nelli és leendő testvérkéi teljes időben tartanak igényt rám.
köszönöm virágcsokorral
Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen furcsa volt úgy ülni a BKV-n ma, hogy tudtam, ezután nem kell minden nap tömegközlekednem ;) Pedig már épp kezdték az emberek maguktól átadni a helyeiket :)

2013. április 1., hétfő

Húsvét van!

Ahogy az előző bejegyzés is árulkodik róla, a hétvégén nem csak húsvétot ünnepeltünk, hanem Anyu születésnapját is! Mindkettő igen nemes ünnep, úgyhogy igazán jól telt a hétvégénk! Már csütörtökön szerettem volna elutazni Váraljára, de a fránya nátha nem engedte, hogy buszra szálljak, ezért Zsoltival, Hubával és Derékkel péntek este vágtunk neki az útnak. Zuhogott az eső, és rövid úton vissza kellett fordulnunk, mert nem működött az ablaktörlő a kocsiban... Amíg Zsolti szerelt, én és az otthoniak imádkoztunk, így sikerült elindulnunk és épségben leérnünk, de mind a mai napig nem értjük, hogy hogyan... ugyanis, mikor bekötötte Zsolti az ablaktörlő lapátokat működtető vezérlőt, a kocsi nem indult be. Azért, hogy az autó elinduljon ki kellett kötnie a vezérlőt, tehát az ablaktörlőnek nem lett volna szabad működni, láss csodát, vezérlő nélkül működött a szerkentyű!! 

Szombaton szülinapoztunk, fenséges ebédet költöttünk el együtt, majd játszottunk egy jót Andiéknál, és elfáradva indultunk haza. Ritkán van lehetőségünk arra, hogy az egész család együtt legyen, ezek az alkalmak mindig igazán élvezetesek! Most is jókat nevetgéltünk, beszélgettünk együtt! 
várakozó állás
Édesanyánk
Kicsit sétáltunk
Activity közben


A vasárnapot az imaházban kezdtük, végre jó hangszeren lehetett zongorázni, élveztem! Este meglátogattak minket Mamáék, akiknél Texasból érkezett unokatestvérek vendégeskedtek az elmúlt hónapban. Roppant érdekes dolgokat meséltek hívő életükről, melyet arabnak született keresztényként élnek. Sok csodát tapasztalnak meg életük során és nem mondható unalmasnak az elmúlt 50 évük sem, úgyhogy élvezettel hallgattuk őket. Este pedig koccintottunk Anyu tiszteletére:
A mai húsvét hétfőt pedig Zsolti emlékezetessé tette Csilla számára, aki így nyilatkozott az eseményekről: "Hát, ilyen még nem volt!"
Mindezek után viszonylag korán indultunk haza, de jól tettük, mert ahogy számítottunk is rá, valóban kihűlt a ház a távolt töltött idő alatt. Egészen konkrétan 11,5 °C volt, ezt fűtjük most fel nagy erőkkel, és jól haladunk, estére már meleg lesz! :)