"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2014. január 24., péntek

TÉL

Ma eszembe jutott, hogy a kedvenc évszakom a tél, nem a hol esős, hol napos, hol szeles, meleg tél, hanem ez a mostani hóesős, fagyos fajta! Teljesen szkeptikus voltam az időjárás jelentéssel kapcsolatban. Mikor Nellit felvittem egy kis délutáni szunyókálásra, már szállingózott a hó, örültem neki, gyönyörködtem, mert gondoltam, hogy ezen a szinten meg is állunk. Másfél órával később pedig már sűrűn hullott a hó, és még mindig teszi. Ki is szaladtunk picit a kertbe, mikor pedig bejöttünk forró kakaó helyett ettünk egy kis almás - őszibarackos bébiételt. Ez volt az első, kb. 60 g fogyott! :) És ki ne felejtsem, hogy ma először csináltam rendes kaját (tehát nem főzeléket vagy párolt zöldséget) úgy, hogy csak ketten vagyunk itthon, méghozzá lasagne várja a hóesésből remélhetőleg mielőbb hazaérő kedvenc fickónkat! Hát nem csodás a tél?

2014. január 23., csütörtök

Kire ütött ez a gyerek?

Mióta Nelli megszületett azóta hallgatom, hogy mennyire az apukájára hasonlít, boldognak kellett volna lennem emiatt, hiszen Zsoltit is, Nellit is szeretem, de mégsem tudtam őszintén örülni ezeknek a szavaknak, sőt, magamban fortyogtam, hogy "már hogy hasonlítana rá"! Míg tegnapelőtt a zuhany alatt rájöttem, hogy miért is esik rosszul, hogy a gyönyörű lánykám inkább az apukájára ütött.
1. A várandósság alatt eszembe sem jutott, hogy nem rám fog hasonlítani. Nem számoltam ezzel a lehetőséggel. 
2. Hogy lehet, hogy egy olyan kis ember, aki bennem formálódott 9 hónapon át, az én szervezetem látta el minden szükségessel, én vigyáztam rá és ráadásul én is szültem meg, mégsem rám hasonlít jobban?! Ez teljes ellentmondás!
Aztán rájöttem, hogy Isten valószínűleg ezen keresztül is nyitogatja a szívem, hogy lássam teljesen tisztán, hogy Nelli nem egy kicsi én, hanem egy teljesen különálló személyiség, aki öröklött tőlünk ezt - azt, de alapvetően mégis egyedi, különleges alkotás, akinek saját útjai vannak! Azt hittem, hogy ez a lecke majd csak kb. 13 éves korában következik, de nem, már most meg kell tanulnunk, hogy a saját egyediségének szabadságában növekedhessen ez a kis emberke.


2014. január 14., kedd

Hétvégi nagy történések

Számunkra nagy történések, azt hiszem, hogy nem elfogult szemmel nézve egy átlagos, pihenős hétvégén vagyunk túl. De milyen jó már egy ilyen hétvége! Kevés nyavalygás, kertészkedés, séta, ínyenc tál, filmek!, kukactalanítás, beszélgetés, játék, új mutatvány Nelli részéről (négykézlábon állás, majd térdre érkezés és tegnap már az előre hátra himbálózás is megvolt), brokkoli. Szóval, édes kis semmiségek! Ja igen, és említettem már, hogy hogy szeretek Sóskúton lakni?! Nagyon, a szombati sétánkon lovas íjászokkal találkoztunk, az ám! 
Apucival is jó sétálni
König-féle ínyenc tál
őhuncutsága
Túl vagyunk pár nehéz elalváson és egy nehezebb éjszakán. A védőnő szerint még mindig odébb van, hogy meglássuk Nelli lány első fogát, ezért nem tudom, hogy mi volt az ok, de hála Istennek, elmúlt. És igen, még mindig velünk alszik a bébike, valahogy így a jó. De azért előszeretettel játszik a kiságyban, bizonyíték, hogy nem feleslegesen fáradozott Apuci a Nelli - kuckó építésével a nyáron. 

2014. január 11., szombat

bébikék

Múlt héten szombaton bababuli volt nálunk! Barnuskát és szüleit láttuk vendégül, remek volt! Csodás látni, hogy milyen ütemben gyarapodnak ezek a kis lurkók! 
ilyen volt
ilyen lett
És még milyen lesz? :) :)

2014. január 7., kedd

kegyelem

Mostanában kicsit csalódott voltam amiatt, hogy a közvetlen környezetemben annyi Anna bukkant fel. Nagyon szeretem a nevem, de szeretem egyedül viselni. Ma újabb megvilágításban került közelebb hozzám újra a saját nevem:), ami azt jelenti; kegyelem. Mikor kislány voltam és megkérdezték tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, hogy lesz valami munkám, feleség és édesanya leszek. 16 évesen gyógypedagógusi diplomáról álmodtam, illetve arról, hogy Zsolti felesége leszek. Ebben a megálmodott jövőben élek most. 
Kegyelem, hogy Zsolti felesége lehetek, hogy egy csodálatos kislány édesanyja lehetek, hogy gyógypedagógusként dolgozhatok és ebben az ici - pici, senki másnak nincs ilyen háza házikóban lakhatok csendes, gyönyörű környezetben! És ne feledkezzünk meg a különleges gyülekezetünkről sem, az Érdligeti Biblia Közösségről sem, kiváltság, hogy ide tartozhatunk! Mindez kegyelem, amiért nagyon - nagyon hálás vagyok! 
Ma vettem a bátorságot, hogy megnézzem ezt a videót, ennek kapcsán jutottak eszembe a fenti gondolatok. Nem találhatunk ennél igazabb útravalót a 2014-es évre: 

2014. január 3., péntek

mai történés

Nelli baba hat hónapos nagylány lett! Meg is ünnepeltük pár korty őszibaracklével. :) 


2014. január 1., szerda

2013-mam

A 2013-as év nálunk Nelliről szólt nagyrészt. Az első negyedévben még aktívan dolgoztam, hétről hétre láttam hogyan fejlődnek a lurkók és 3 hétig megoszthattam ennek örömét egy ügyes hallgatóval is! Aztán, ahogy elolvadt a hó itthon maradtam, aktívan várni Nellit.A hetedik hónapban készült ez a kép, Váralján:
Igazán jó kis pocaklakó volt Nellink, hagyott felkészülni és jelesre államvizsgázni a 37. hétben. Ezért igencsak hálás voltam és vagyok, el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen kis örökmozgó mellett hogy tudnék most tanulni...valószínűleg sehogy. Elérkezett a július, a szülés előtt pár nappal készült ez a kép, látszik is rajta(m):
Hat - hét héttel az előbbi pocakos fotó után, mikor Nelli a hatodik kint eltöltött hetébe lépett, nyakunkba vettük a méretében igen megnőtt utazós cók - mókunkat, és eltöltöttünk egy hetet a családdal Balatonon, hazaérve pedig a gyülekezetben is bemutattuk a királylányt. 

Az első időkben hatalmas segítséget jelentett, hogy kaptunk Andiéktól egy hordozókendőt. Most is szeretjük nagyon, de akkor életmentő volt!
Ősszel visszatértünk a Balatonra, ahol "megtanultam" csúzlizni, és ez csak egy említésre méltó momentuma volt annak a remek hétvégének! 
A napokban pedig együtt ünnepeltük első közös karácsonyunkat kislányunkkal, aki igazán jól viselkedett akkor is, és a tegnapi szilveszteren is hagyott bennünket szilveszterezni! Remekül szórakoztunk itthon, halkan, a kutyákra vigyázva, Adriékat vendégül látva. Szuper volt, méltó búcsúztatása ennek a Nelli várásban, Nellizésben, áldásokban és örömökben gazdag 2013-as évnek! Várjuk a folytatást ;) 
25-én, már lazában