"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2014. augusztus 29., péntek

a Balatonnál voltunk



Mindkét kép Balatonbogláron készült, Attiláék nyaralójában. Az első 2013-ban, mikor Nelli hat hetes volt. A második 2014-ben, mikor Nelli 1 éves és hét hetes. Ugyanaz a hely, hasonlóan jó társaság és mégis mekkora változás egy év alatt! Köszönjük az élményt! 

2014. augusztus 19., kedd

újabb nagy családi, váraljai

A múlt héten ismét Váralján voltunk és részt vettünk a falu három napos napközis táborában, amit a baptista gyülekezet szervezett. Érdekes volt félig kívülről látni egy ilyen eseményt. Mennyire fontos, hogy tudjunk együttműködni, hogy vállaljunk egyenlő részt a feladatokból, hogy még véletlenül se kevesekre háruljon minden. Ez többé - kevésbé működött is! És milyen fontos, hogy amit adunk, az olyan szeplőtlen, tiszta, legjobb legyen, ami méltó Istenhez! Ez is működött többé - kevésbé! 
Fantasztikus volt látni a sok gyereket, ahogy élvezik a játékokat, a finom falatokat, a bibliaórát, az odafigyelő felnőttek társaságát, a baseballt, a zenét! Nem is gondoltam volna, hogy ennyi gyerek él a faluban, jó hogy legközelebb már úgy fogunk odautazni, hogy hozzájuk is kötődöm. 
Én is tarthattam egy foglalkozást, amin Ruth és Naómi történetével foglalkoztunk, próbája volt ez a bibliaismereti óráknak amin olyan sokat dolgoztam az elmúlt félévben. Örömmel tapasztaltam, hogy itt is működtek a kooperatív módszerek és sok játékban, cselekedtetésben észrevétlenül tanulták meg a lurkók a történetet és tanulságait. 

Aztán eljött a hétvége, vége lett a tábornak és Zsolti is megérkezett. Egy év után először randiztunk újra kettesben Anyuék és egy csodás pincér jóvoltából. Emlékezetes este marad számunkra! A szombatot szurkolással töltöttük, Attila érmet kapott egyéni triatlon versenyzéséért Szálkán, Dani - Simon és Krisztián pedig kb. 2 perccel maradtak le róla, de sebaj az élmény megmarad. Fantasztikusan álltak helyet a fiúk és mi is élveztük az éljenzést! Vasárnap pedig Csilla kiugrott egy repülőből, mi a földről drukkoltunk, hogy nyíljon ki az ernyő. Már csak az élmény volt, hogy láthattuk felemelkedni a repülővel, majd kiugrani belőle és ereszkedni lefelé, végül a letörölhetetlen mosolyt az arcán! Csodás hétvégénk volt és csodás újra itthon lenni, kicsit csendben lenni, nagyokat aludni, hárman lenni. 

2014. augusztus 8., péntek

nyaralás itthon

Múlt héten a "kis"testvéreim látogattak el hozzánk és töltöttünk együtt pár napot. Remek napok voltak! A környéken kerestünk olyan látnivalókat, amiket korábban még nem fedeztünk fel, mert hogy ez a nyári együtt töltött pár nap már hagyomány nálunk. 3 - 4 éve minden évben (kivétel tavaly) együtt nyaralunk itthon! :) A múlt hét végül is a kilátózásról szólt. Voltunk a Viadukton, a Korda Filmstúdióban, a Halászbástyánál, Velencén és az Anna - hegyen. Nagyon élveztük, ennyi program, minden napra jutott valami! Tényleg nyaralás volt kilépni a babamamás verkliből ilyen jó társaságban! :) 
Csilla és Nelli a Halászbástyánál
játszóterezés
vízi pihenés
Rómában
indulás Erdélybe
Dani a Viaduktnál
mi a Viaduktnál
Sok ilyen szép közös napot nekünk! 

2014. augusztus 4., hétfő

VII. házassági évforduló

A VI. házassági évfordulónkat egy 40 perces sétával ünnepeltük tavaly, és ujjongtunk, hogy lejutottunk a patakig és vissza, és az egy hónapos bébikénk csak az út egy rövidke szakaszán sírt. Nagy élmény volt akkor ez nekünk! 
Ma pedig a ma nagy élmény! Kis 13 hónapos bébikénk hősként élvezte a napot. Reggel 7 felé indultunk a Keletibe, mert Csilla és Dani Erdélybe vonatozott ma, hogy a gyönyörű tájban gyönyörködve és sok fényképet készítve élvezze a hetet Andiékkal. Figyeltük a vasútállomás zajait, nyüzsgését és a vonatot is rendben elértük, kényelmesen jutott időnk integetni a megpakolt távozóknak.
Aztán a Kopaszi - gát felé vettük az irányt, ott sétáltunk, játszótereztünk, beszélgettünk, kacsákat etettünk. A rekordunk nőtt kb. 3 órát töltöttünk a szabadban, a Dunában és egymásban gyönyörködve.

a szoptatás világhete alkalmából 

Hazafelé beugrottunk az ország egyik legjobb cukrászdájába fagyizni Kelenföldön. Hű, de finom volt az étcsoki és a pisztácia fagyi! Itthon megettük a házi készítésű gyros ebédet, kortyolgattuk a finom pezsgőt és vár még ránk egy jó adag tiramisu és egy nagy dinnye. Csak, hogy a teljes étlapot megjelenítsem itt :) 
Remek napunk van, fantasztikus hét éven vagyunk túl. Rengeteg örömben van részünk, néha osztoztunk egymás fájdalmában, átélünk nehézségeket, de együtt sokkal - sokkal jobb az élet! Van kivel megosztani, és ez roppantmód fontos, boldogok vagyunk együtt még 7 év után is, és bízunk benne, hogy 70x7 év után is így lesz, mert biztos alapokon nyugszik a HÁZasságunk :)

Poronty a romantikában: Ma nem zavart minket a kis béka, sőt! És így van már egy ideje, bár kell türelem hozzá. De azt el kell mondanom, hogy nehezen indultunk. Egy éve még nagyon szokni kellett, hogy hárman vagyunk, és mindig velem van egy pici lány is. Mára már egyedül is kész felfedezni a világot. Mára már ez a szokatlan, lehet, hogy a 8. házassági évfordulónkat már újra egy kettesben elköltött vacsi mellett töltjük? Na, ez még a jövő zenéje, egyelőre élvezzük kis hármasunk nehezen megszerzett, de annál élvezetesebb harmóniáját.