"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2018. december 25., kedd

a jászol mellett

Az egész adventi időszakban terveztem, hogy ellátogatok az egyik helyi lovardába mintegy lelki gyakorlatként. Szerettem volna látni milyen a valóságban egy istálló, a szalma amire Mária fektette az újszülött kis Jézust. Aztán ahogy egyre több gyertya égett a koszorúnkon úgy jött el a karácsony, hogy nem jutottam el az istállóba. Kicsit sajnáltam ezt, mert az volt a vágyam, hogy a sok külcsín mellett amit ez az ünnep hordoz, szeretném az Ünnepeltet látni, előtte tisztelegni. 

Annyira fárasztó napunk volt tegnap! Pedig minden a terv szerint haladt, ami igencsak meglepő, mert általában nem így szokott lenni. Reggeli után Zsolti feltette az izzó sort a már előző éjjel óta álló fára és kezdődhetett a díszítés. Mi ezt a gyerekekkel együtt tesszük, szeretjük, hogy az ő kezük munkája is díszíti a fát. Most "kicsit" nehezebben volt ez kivitelezhető egy kis örökmozgó 15 hónapos mellett, aki mindig felfelé törekszik. De sikerült és csodaszép lett. Eztán megebédeltünk, következett a délutáni alvás, ami túl rövidre sikeredett..de aztán csak bekerültek a fa alá valók és megajándékoztuk egymást. Azért csináljuk így, - már délután - hogy jusson idő kipróbálni az új játékokat. Amíg Zsolti összerakta a kis konyhát és társait, a gyerekekkel megfőztük a halászlevet. Jól hangzik, csak tudni kell hozzá, hogy Bálintot két percenként az asztal tetejéről kell levadászni mostanában. Ezzel együtt elkészült minden és este, vacsora időben tudtunk leülni az asztalhoz. Vacsora után áhítatot tartottunk: Zsolti elolvasta a Bibliából a karácsonyi történetet és utána mindenki imádkozott a saját szavaival. Ennek is megvolt a maga dinamikája! De újra megélhettem, hogy ha megszólítom Istent, akkor Ő ott van és figyel, nem baj, hogy közben hányan másznak keresztül rajtam és mondanak áment mielőtt én mondanék. 


Csak azért írtam le a tegnapunkat ilyen részletesen, mert szerettem volna szemléltetni hogy elfáradtunk, aki a sorok között tud olvasni, talán észrevette ;) Mégis örülök ennek a tapasztalatnak nagyon, mert úgy érzem, hogy számomra ez volt most az istálló, a jászol. A terepgyakorlat, ami megmutatta hogy mennyire nem volt fennkölt és ünnepélyes az első karácsony. Ugyan a mi karácsonyunknak voltak ilyen meghitt percei és a gyerekek az egész napot nagyon élvezték, számomra mégis jelentőségteljes megtapasztalni az ünnep valódiságát. Hogy mennyi munka van egy finom vacsorában, a játékok összeszerelésében és sorolhatnám. Szinte minden tevékenységnek van egy kevésbé látványos, "nem szeretem" része, ami mégis hozzátartozik és anélkül nem lenne semmi. Ilyen kezdet volt Jézus születése is a maga valóságában. Milyen hatalmas és nagylelkű az én Istenem, Jézus Krisztus, hogy mindezt vállalta értem, értünk. Hálás vagyok, hogy annak ellenére hogy már 31. éve ünneplem a karácsonyt még mindig öröm számomra, mert az Ünnepelt mindig tartogat valami újdonságot, Ő a valódi lényege számomra a karácsonynak. Az, hogy visszaemlékezhetem arra az örömre amit egy kisgyermek születése jelent. És Jézus nem egy átlagos kisgyermek volt... 

2018. december 13., csütörtök

a digitális világ és én

Aki ismer, lehet nevet a címen. De nem ér nevetni (illetve nyugodtan, a vidám szív a legjobb orvosság ;)), hiszen a hozzá nem értés is egyfajta különleges kapcsolatot szül. Sokat elmond talán már az is, hogy mennyire örültem annak, hogy még azelőtt hazajöttem anyának lenni, mielőtt a digitális táblákat mindennapos használatba vették volna az iskolákban.  

Nemrég felhozott a facebook egy 5 évvel ezelőtti emléket, mikor Nellivel ülök az ölemben. A háttérben pedig a nagy, szürke asztali számítógép áll. Akkoriban már rég mindenki laptopot használt, csak az én informatikus férjem ragaszkodott valamiért ahhoz a nagy, otromba darabhoz. Aztán csak lecseréltük és ezzel egy új világ nyílt ki előttem. Kisbaba mellett nem igazán volt időm arra, hogy leüljek a számítógép elé. Ezzel szemben mekkora szabadságot jelentett, hogy az alvás időben akár magammal is vihettem a laptopot a hálószobába! Egyébként ez tette lehetővé azt, hogy részt vehettem a Harmat Kiadó Bibliaismeret tankönyveinek írásában, amit nagyon - nagyon élveztem és a visszajelzések alapján a diákok is szeretik, ami külön öröm. 

Nelli babával és a számítógéppel 

Később bekerült a családba az okos telefon is. Kezdetben nem hozott lázba.. egyáltalán... Csak mikor saját készülékem lett fedeztem fel, hogy milyen praktikus, hogy ezzel lehet fényképezni és nem kell külön időt szánni a fényképezőgépről a számítógépre töltésre! Így a klubos anyukáknak sem kell várniuk például egy hetet arra, hogy a fotóimat láthassák. Azt hiszem, ezen a ponton vontam párhuzamot a mai világ és a türelmetlenség között. Van egy kis tanítványom és őszinte megdöbbenésére és türelmetlenségére szolgált, hogy a múltkor hagyományos gyurmából formáztunk kutyát. Gyömöszölni kellett egy ideig, míg kellően felmelegedett az anyag és elég puha lett a használathoz. Olyan nehezen tudta kivárni! Persze, hiszen a play dooh gyurmák alapból puhák! Ennyire elkényelmesedtünk és felejtettük el a várakozás szépségét! Mondanom sem kell, hogy ezután csakis hagyományos, kemény gyurmát használok majd. ;) 

Aztán azt is felfedeztem, hogy az okos telefon arra is jó, hogy az internetet használjam. Így lettem több csevegő csoport online tagja, így szervezem az életünket szoptatás közben Bálint mellett fekve, és így támogatom a Mindent Vele Semmit Nélküle - ép testben az ép lélekért csoport tagjait is tavasszal és ősszel. Nagyon praktikus és sok időt megspórol nekem mindez. Most tudatosult bennem ez... mikor gyengélkedik a telefonom akkumulátora és van, hogy kiesnek ezek a lehetőségek. 

Megdöbbentő, hogy ilyen rövid idő alatt (pár év) mekkora utat tettünk meg! Hogy főiskolásként kamerát kellett bérelnem, hogy felvegyem a tanításaim, ma pedig minderre a telefonom is képes. Nem is írok már receptes könyvet sem. De a papír - toll alapú jegyzetelésről nem vagyok hajlandó lemondani és könyvet is jobban szeretek olvasni valódi könyvből. És nagyon igyekszem azon, hogy offline játsszak az aprónéppel, mikor együtt vagyok velük. Ha sikerül, sokkal jobban érezzük magunkat mindannyian. Nagyon érdekes, hogy milyen tudatosan kell kezelnünk az életünk e területét is, nehogy beszippantson minket ez a világ és rohanjon el mellettünk a valódi élet. Ebben az adventi, várakozással teljes időszakban szeretnék még inkább odafigyelni erre. 




2018. október 20., szombat

külön idő

A múlt héten Váralján voltunk a családomnál. Élveztem, hogy amellett, hogy kicsit egyedül is lehettem, jutott idő arra is, hogy a gyerekekkel külön - külön is foglalkozzak. Pár éve megkérdezte tőlem valaki, hogy miért van erre szükség. Miért nem elég, hogy együtt minőségi időt töltünk egymással. Akkor még nem tudtam igazán találó választ adni, csak fontosnak tartottam ezt, hiszen Chapman doktor, akinek nagyra tartom a munkásságát, hangsúlyt fektet erre. Azóta kiforrott a válaszom. 

Szuper dolog, ha együtt a család. Ha vannak "funny"-zós időink együtt, mikor félretesszük a tennivalókat és csak együtt lógunk, játszunk, élvezzük egymás társaságát. Ez nagyban segít összekovácsolni azt a rejtélyes társaságot, amit családnak hívnak. De legalább ennyire fontos, hogy külön - külön is töltsünk időt a gyerekeinkkel. 

Hogy miért? 
Mert ezekben az egymás számára elkülönített időkben megérezheti azt, hogy mennyire szeretjük őt, hiszen kiszakítottuk ezt az időt, hogy csak egymással lehessünk. Főleg akkor számít ez, ha a minőségi idő a szeretetnyelve. De ha nem is az, akkor is sokat mond, hogy anya, apa (például) nem megy ki a kertbe dolgozni, mert fontosabb, hogy kicsit velem játsszon. Ekkor van idő meghallgatni, hogy milyen öröm, bánat nyomja a kis szívüket és ekkor van idő rácsodálkozni a gyermekre, magára. Az ügyességeire, a jó és rossz tulajdonságaira, képességeire. Ilyenkor az én figyelmem osztatlan. Nincs más, csak ő. Nem tudom igazán jól megfogalmazni, hogy a szülő oldaláról mennyit jelent, hogy nem kell a többiekre is vigyázni, miközben éppen valami fontos történik köztünk. Nem mentjük meg a másikat a lépcsőn leeséstől, nem kell lámpát kapcsolni a fürdőben, inni adni, orrot törölni, zoknit húzni, távol tartani az építménytől. Ezekben a külön időkben felfedezhetjük egymást zavartalanul, észrevehetjük a változásokat, zavartalanul. És erősítjük a kapcsolatunkat észrevétlenül. 
Szóval, ajánlom szeretettel a külön időket. Kincset érnek! 

régebbi kép ;) 

2018. szeptember 13., csütörtök

Bálint egy éves lett!

Elrepült egy év! Az egyik legjelentősebb az emberi élet során. Pár kilós, nyeklő - nyakló porontyból kicsit több kilós világot felfedező emberke lett. Nagyon szeretem az első évet. Mikor "csak" gondoskodni kell szeretettel a gyermekről, helyzetbe hozni hogy bátran mozogjon, ismerkedjen minden nem veszélyes dologgal. Mikor még nincs olyan igazi hiszti, ami a lelket fárasztaná le. Mikor kinyílik egy kis ember és otthonra lel a családban. Ez történt Bálint fiúnkkal is ebben az évben. 
1 éves Bálint baba 
Sokáig élvezhettük kisbabának, hiszen csak múlt héten kezdett el mászni, úgyhogy mostanában állt csak be a sorba úgy igazán az esti fürdéshez piszkosság tekintetében. Vártuk már ezt az időszakot nagyon és mind élvezzük, ahogy egy pillanat alatt átszeli a távolságokat és olyan helyekre jut el, ahová korábban nem. Ilyen például a konyha előtere, vagy a kert messzebbi szegletei. A testvérei után bárhova - lenne a felkiáltása, ha tudna már beszélni. A vava (vau-vau) persze nála is tarolja az elvárható első szavak listáját. 

Vannak mozzanatok, amik nagyon megmaradtak bennem ebből az első egy évből: 
- A kórházi első napok. Az a csend, ami ott volt a kórteremben. Hogy volt lehetőségem olvasni és közben önfeledten gyönyörködni az újszülött babában. 
- Ahogy Nelli és Matyi napokig ámulattal szemlélték, mikor hazajöttünk. 
- Emlékszem az első mosolyra itthon, fürdetés környékén. És az elsőre, ami nekem szólt, mikor meglátott a tömegben. 
- A csodálkozásra, hogy ez a baba tud a babakocsiban hosszan aludni úgy is, hogy a babakocsi áll. 
- Az első homokozásra, mikor úgy mozgott a homokban, ahogy vízben szokott. Korai volt még ez a találkozás, szájkimosással végződött, de azért pozitív emlék mindkettőnknek. 
- Nem kis felismerés volt, mikor a konduktor bácsi vizsgálta, hogy annak ellenére, hogy Bálint a legnyugodtabb gyermekünk, ő a legakaratosabb is. Vagy legalábbis, ő fejezi ki legegyértelműbben, ha valami nincs ínyére. 
- Emlékszem, hogy élvezte Zsolti, hogy ő is el tudja altatni a kisbabát. Büszke voltam én is, és hálás ezért a szuper képességért. 
- Emlékszem az első havak egyikére, mikor Csilla vigyázott a nagyokra, így kettesben Bálinttal mehettünk sétálni egyet hóesésben. Ez abszolút első volt mindkettőnk életében, ilyen élményünk korábban még nem volt. Se Nellivel, se Bálinttal. 
- Az pedig folyamatos rácsodálkozás részemről, hogy mennyire figyeli a nagy testvéreit ez a kis lurkó. Figyeli és most már utánozza is őket. Olyan viháncolásokat csapnak itt néha! 

Bálint egyértelmű áldás. Ahogy a testvérei is. Erős, egészséges, hatalmas. Nagyon hálásak vagyunk érte is és az elmúlt egy évért. Legyen még sok - sok ilyen, vagy 119. Újabb és újabb felejthetetlen apróságokkal és nagyobb élményekkel. 


"Érezzétek, és lássátok meg, hogy JÓ AZ ÚR!" Zsoltárok 34:9 

2018. augusztus 30., csütörtök

utolsó hála adag

Elérkezett az utolsó alkalom, mikor blognyi adagba gyűjtöttem háláim sorát. Álljon itt pár kép az apró, kisebb - nagyobb hála okokból, amikben részem volt az elmúlt héten. Balaton, vendégek, ajándék mezei csokor (nincs is szebb a mezei csokornál), kocogás, óvoda kóstolgató barátokkal, mindhárman alszanak. Ezek csak címszavak, de megannyi hála van még! 


Jó dolog hálásnak lenni. Én is folytatom ám. Kutatások is alátámasztják ma már, hogy élettanilag is jót tesz, ha az ember ahelyett, hogy mindenben csak a rosszat látná tesz egy gondolkodásbéli fordulatot és hálás szívvel tekint a történésekre, helyzetekre, mindennapokra. Álljon itt egy ilyen cikk a példa okán: 
Hálára fel! ;) 

2018. augusztus 22., szerda

Miért földi a mennyország(om)?

Alapvetően úgy élem a mindennapjaim, mintha a földi mennyországban lennék. Azt az életet élem, amit kislányként megálmodtam magamnak. És ez nagyrészt nem az érdemem, hiszen a családom ajándék. 

Az imént olvastam egy cikket, ami arról írt, hogy egy idillinek hitt család élete drasztikus véget ért. Az apa valószínűleg megölte a feleségét is és két kislányukat is. Nem gondolták volna róluk, hogy ilyen nagy bajok vannak, hiszen annyira idilli képet mutattak magukról pl. a facebookon. Az ő esetük ihletett meg, hogy írjak egy bejegyzést arról, hogy azért velünk sem csak idilli dolgok történnek ám. De nem ám! Persze távol állunk egy gyilkosságtól, bár el kell mondanom, hogy szóban azért sajnos sikerül egyszer-egyszer szinte halálra sebezni a másikat. Fejlődünk ebben is, remélem. A vitázásban, megbocsátásban biztos. 

Szóval nálunk is előfordulnak viták, hangos szóváltások, kiabálás (főként a részemről). Elégedetlenség, türelmetlenség, mértéktelenség. Még zsémbeskedés is. Sajnos. Nem jó így, törekszünk is változni és merem remélni, hogy változunk is, még akkor is ha ez csak kevéssé látszik. 
De persze, hogy az ember nem ezekről számol be szívesen a közösségi médiában. Szívesebben beszélünk a jóról, én élőszóban is így vagyok ezzel, aki ismer, tudja. A nehézségeink megbeszélését pedig a házastársunknak, közeli barátoknak tartogatjuk, ahogy az az internet előtti időkben is dívott. Ne hagyjuk becsapni magunkat. Nem muszáj mindent látni a másik életéből, sőt. Bizalom kell ahhoz, hogy mindenbe beengedjünk egy másik embert ezért nem valósulhat ez meg online felületeken. De vannak a közösségünkben lelki gondozók, támogató csoportok. Ilyen nekem például a mamakör, vagy a nemrég indult imádkozó édesanyák csoportja. Vannak olyan közeli barátnők, akikkel lehetek teljesen szabad. De ezek élő, személyes kapcsolatok. És persze ott van az én Istenem, aki tényleg mindent lát belőlem. Jót is, rosszat is. És ezzel együtt szeret. Ez az a Szeretet ami igazán ösztönöz a fejlődésre, változásra. Mert van hova fejlődni még, ezért földi ez a mennyország. 

Kicsit elkanyarodtam, már megint. De amit írni szerettem volna, hogy 
- mindenkinek vannak rossz napjai
- ne ítélkezzünk
- ne a közösségi média félig értett tartalma legyen a mérce
- viszont legyünk hálásak a jóért! 



2018. augusztus 19., vasárnap

11. hálaadag

Ez az utolsó előtti hálaadag. No, nem azért, mert megszűnök hálás lenni, hanem mert lassan vége a 100 napnak. Lassan 100 napja már, hogy nem működött a vállam és kb. 90 napja működik hibátlanul ;) Azóta veszem számba a sok kicsi és nagy jót, amit élhetek. Itt az utolsó előtti héten hadd hozzak egy verset, ami olyan jól kifejezi azt az attitűdöt ahogy élni szeretnék.