"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2017. szeptember 20., szerda

Bálint születésének története

Egy hete ilyenkor, délután négy körül búcsúztunk el újszülött Bálintunktól az aranyóra után, hogy pihenhessen kicsit a csecsemők között, én pedig az osztályon, a "tulipános" részen. Mi is előzte ezt meg? 

Először is, egy spontán családi, babaváró buli. Nelli ötlete volt, hogy kedden még csapjunk egy bulit, ahogy ő szokta mondani. Cukrászdába mentünk, gyerekpezsgőt ittunk, imádkoztunk együtt. Élveztük mind, ez volt az utolsó alkalom, hogy négyesben "buliztunk", úgy tűnt, hogy mind átérezzük ennek jelentőségét. Visszatekintve, nagyon jó volt így. Igazán különleges, hogy még annyi mindent csinálhattunk együtt "utoljára" és a gyerekeknek is könnyebb volt így, hogy konkrét időpontra, szülésindításra vártuk a babát. 


Másnap, 13-án reggel pedig útra keltünk, hogy legyőzve a dugót időben érkezzünk a klinikára. Ez volt az egyetlen, ami feszültséget okozott bennem, hogy a dugóban araszolunk, amikor már ott kéne lennünk...persze nem volt gond belőle, még vagy egy órát, vagy még többet kellett várni az érkezésünk után, hogy elfoglalhassuk kényelmes kis ágyunkat a vajúdóban.

Merthogy a vajúdóba kerültünk. Szerettem volna elkerülni azt a szobát, Nellivel vagy 12 órát is ott tölthettem, nem szerettem volna, ha ilyen elhúzódik ez a szülés, ezért is imádkoztam úgy, hogy rögtön mehessünk a szülőszobára, ahogy Matyival is. Annyit mozogtam és olyan jól éreztem magam, hogy gondoltam szépen meg is indult a tágulási folyamat, biztos nem lesz ezzel gond. Gond nem is volt, de Isten most nem úgy hallgatta meg a kéréseimet, hogy mindet maradéktalanul teljesítette volna. Matyinál így volt, ami ámulatba kergetett. Most nem, és most ez kergetett ámulatba! Annyira bölcsen, nálamnál bölcsebben rendezett mindent Isten! A vajúdóban nem voltam rosszul egyáltalán, elkészültek a szokásos várakozós képek, nevetgéltünk és közben csodálkoztunk azon, hogy a programozott császárra vitt anyukák kb. 10 perc múlva már dajkálhatták volna a babájukat, ha nem császárosak lettek volna. Bevallom, ott, akkor kicsit irigykedtem rájuk, hogy ilyen gyorsan készen vannak, de aztán, látva őket este, mikor pár órával utánam elfoglalhatták a helyüket az osztályon, már nem irigykedtem egyáltalán, hanem hálát adtam, hogy én jól érezhettem magam már akkor is. Egész délelőtt bátorított az ige, amit az egyik barátnőmtől kaptam és a szavai, miszerint nem a test állapota, hanem a lélek erőssége számít: 
"Jézus azt mondja: a lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. A beszédek, amelyet mondtam néktek, lélek és élet."  János 6:63 

Délben burokrepesztés után elfolyt a magzatvíz, és ekkor mehettünk át a szülőszobába, abba, ahol Matyi is született. Egészen otthon éreztük magunkat! :) Ekkor már rendszeres, erős fájásokat éreztem, itt már nem értünk rá túlzottan.Sétáltam, labdán "ücsörögtünk", terveztem zuhanyozni is, de arra végül már nem került sor. Röpült az idő, tényleg nagyon gyorsan és kettő óra tájban, az utolsó vizsgálatnál, mindenki meglepetésére igencsak iparkodnia kellett a szülésznőnknek, hogy mindent előkészítsen. 11 perc múlva pedig Bálint már ott pihegett a hasamon. Kértem, hogy ezúttal hadd érezzek igazi tolófájásokat, ne találgatnom kelljen, hogy ez vajon az-e. Ezt megadta a jó Atya, azért is mehetett ilyen pikk - pakk a vége. Nem is gondoltam, hogy pár perccel a kis fejének megsimogatása után már át is ölelhetem! 


Olyan szépen, természetesen zajlott le az egész szülés! Annyit imádkoztam a segítőimért. Zsolti szuper volt, nála jobb támogató nincs a számomra. Nélküle ezerszer nehezebben ment volna minden, annyira hálás vagyok érte hogy ő a férjem! Mivel ez egy indított szülés volt, majdnem végig kaptam ezt - azt infúzióban: oxitocint, nospát, vitaminbombát... de mindent olyan nagy körültekintéssel adagolt a doktor nénink és a szülésznő, hogy semmi baj nem lett ebből. Ugye, sokszor hallani, hogy a babák rosszul reagálnak az oxitocinra, aztán császár lesz a szülés vége. Itt nem volt ilyesmiről szó se. Olyan bölcsen jártak el, hálás vagyok nekik is, Istennek is ezért, hogy jó kezekben lehettünk újra. Ez már a harmadik szülésünk volt így együtt négyesben és most is mindannyiunknak jó élményként marad meg, ez igazi kincs! Ezért mondom én, hogy szeretek szülni! Az pedig ráadás, hogy gátvédelemmel szülhettem, így egy héttel az események után elmondhatom, hogy nincs semmi bajom. Nem győzök hálát adni mindezért és gyönyörködni ebben a három kisgyermekben, akiket ajándékba kaptunk! 

2017. szeptember 8., péntek

várakozás

Különleges élmény a szülésre, születésre várni. Sosem tudhatod mikor jön el végre a pillanat, mikor be lehet pattanni az autóba és el lehet kezdeni a konkrét, aktív szakaszt, hogy világra jöjjön a gyermek, akit olyan régóta várunk. Ez mindig egy különleges időszak, megvannak a maga harcai, de mindig olyan sokat tanít ilyenkor az Isten. Azt hiszem írtam már, de annyira igaznak érzem, hogy nincs még egy ilyen helyzet egy egészséges ember életében, ami ennyire megdolgoztatná az egész személyiségét: testet - lelket - szellemet - akaratot. 


Miket tanulok most? 
Elsősorban az imádságról. Már régóta erről, de mostanában egyre kézzelfoghatóbban is. Olvasom a Minden gyermeknek szüksége van egy imádkozó édesanyára című könyvet Fern Nichols és Janet Kobobel Grant tollából. Ebből a könyvből származik az alábbi idézet: 
"Imáinknak halmozódó hatása van. Amikor egy magas hegyi völgyben gátat emelnek, hosszú hónapokig is eltarthat az építkezés. Ezután a víz elkezd halmozódni a gát mögött, hónapokig, egy évig, vagy még tovább. Amikor a víz szintje eléri a megfelelő magasságot, kinyitják a zsilipkapukat, a víz elkezdi forgatni a generátorokat és hatalmas erő jön létre. Amikor egyre több ember egyesül az imádságban, vagy egy valaki kitartóan, folyamatosan imádkozik, úgy tűnik, mintha egy hatalmas imatömeg halmozódna fel, amíg egyszer csak megtörténik az áttörés és Isten akarata teljesül...Az Isten akaratából elhangzott imádságok sohasem vesznek el, hanem raktározódnak, amíg Isten meg nem adja a választ." (Wesley Duewel, p. 198)

Tudom, hogy sokan imádkoztok értem, értünk. Várjuk a gát felszakadását, de mostantól ez nem okoz nekem csalódást. Mármint maga a tény, hogy még mindig várunk, mert tudom, hogy közben is történnek a dolgok. Mi imádkozunk, Isten pedig kezeli a zsilipeket..