"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2019. május 2., csütörtök

anyák napja margójára

"Az Úrnak öröksége a fiak, az anyaméh gyümölcse: jutalom." Zsoltárok 127:3 

Újra és újra újabb szelete nyílik ki ennek az igének előttem. Már többször írtam róla. Most, ahogy azon gondolkozom miként kellene a gyerekekhez állni felnőttként, megint kaptam üzenetet ebből a mondatból. 

Közeledik az anyák napja, és ezt jó apropónak találtam arra, hogy leírjam a gondolatot, ami már régóta megfogalmazódott bennem. Sokaknak ez teljesen alapvető, viszont még mindig találkozom olyan emberekkel, akik nem így gondolják, tehát leírom: 
A gyerekek nem azért vannak, hogy minket szórakoztassanak, boldoggá tegyenek, örömöt okozzanak. 
Egy jó kapcsolatban mindez ott van. Örülünk egymásnak és boldognak érezzük magunkat a másik társaságában (többnyire). De nem használhatom arra a gyermeket, hogy elvárom ezeket tőle vagy kikövetelem egy - egy találkozásnál. 

- "Megsimogathatom a hajad?" - kérdezte egy idősebb rokon Nellitől jó pár éve. 
- "Nem" - válaszolta Nelli. 
- "Én akkor is megsimogatom." - és már tette is a szóban forgó hölgy. 
Amikor szóvá tettem, hogy miért kérdezte meg, ha nem fogadta el a választ? Megrökönyödés volt a reakció. Amikor megfogalmaztam, hogy tiszteljük meg a gyermeket azzal, hogy legalább ilyen helyzetekben kijelölheti a határait, teljes értetlenséggel találtam szemben magam. 

Bármennyire is üntyülipüntyüli becézgetni, gyömöszölni való egy gyermek, mégis tisztelnem kell, hogy ő egy másik, egy különálló személy. Nem a meghosszabbított én, nem önmagam kicsi verziója, és nem cirkusz vagy szórakoztató egység. Ez az a határ, amit többek nem éreznek, mert máshogy nevelkedtek stb. ... Fáj, mikor ilyen határtiprást tapasztalok és igyekszem magam nem tenni. A gyermekeimnek pedig igyekszem megtanítani, hogy vannak helyzetek, mikor igenis mondhatnak nemet annak ellenére, hogy gyermekek. Azért írom ezt így, mert alapvetően engedelmességre neveljük őket. Nehéz is egyensúlyba hozni ezt a kétféle tartalmat, de azért mert nehéz, nem adhatom fel, megküzdünk ezzel is. 


Hogy kéne jól csinálni? 
"Isten terve az volt, hogy a gyermekek biztonságos környezetben, a szülők védelmében növekedjenek fel, hogy az emberi méltóságot elismerő, annak tudatában levő felelősségteljes, bizalmat és szeretetet elfogadni és adni tudó felnőttekké váljanak." (részlet a Nyitott Szív program információs füzetéből) 
Szeretném, ha látnánk és elfogadnánk a gyermekek emberi méltóságát is! Vonatkozik ez már a magzati életekre is. 

És hogy jön ide az idézett bibliai ige? 
Az, hogy gyermeket nevelhetünk valami olyan csoda és lehetőség, amit talán nem is értünk teljesen. Én legalábbis nem értem teljesen. "Az Úr öröksége a fiak." Az Ő öröksége, hogy gyermekeket nevelhetek. Rám hagyta, mint értékes kincset az Isten, hogy belekóstolhatok a gyermeknevelésbe és ezáltal megannyi lelket és jellemet formáló helyzetbe. Hm... micsoda örökség!