Az óvó nénijeinkre hallgatva láttuk be, hogy egy iskolaérett gyermeknek nincs helye már az oviban. Legalábbis most, a mi helyzetünkben nincs, mert a vegyes csoportunkba csupa kis apróság fog érkezni, akik tutujgatása biztos örömöt okozna a lánykánknak, de egy idő után mégis unalmassá válna ez a helyzet számára. Kellett egy kis idő, míg áthangoltuk a fejünket erre az új nézőpontra, de meggyőzött, hogy az óvó nénik nagy tapasztalattal a hátuk mögött biztattak minket a távozásra. :)) Így született meg az elhatározás az iskolakezdésről. A kérdés már csak az volt, hogy hol kezdjük?
Van Sóskútnak egy jó hírű. remekül felszerelt, az alsó tagozaton (állítólag) remek pedagógusokat felvonultató csodaszép iskolája. Nagy tornaterem, művészeti oktatás, minden, ami kell. De a gyerekek nagy része mégis elmegy a nyolc-, és hatosztályos gimnáziumokba..
Van Biatorbágyon egy jó hírű, kevéssé jól felszerelt, remek, hívő pedagógusokat felvonultató kedves, konténer iskolája. Az igazgató fogalmazott úgy, hogy "itt nincs semmi". Egyébként nem olyan rossz a helyzet. Belülről egyáltalán nem is látszik az osztálytermen, hogy konténer és nagyon kedvesen, díszítve van. A tárgyi feltételek valóban meg sem közelítenek egy iskolát, ahogy általában elképzeljük. De ez nem egy átlagos iskola. Itt az igazgató imádsággal kezdte a szülői tájékoztatót és elmondta, hogy melyik ige alapján tűzte ki a célt, hogy mit szeretne elérni a diákokkal nyolcadikra. A tanító nénink hívő, nagyon kedves nő. Ebben az iskolában ott van Isten. Itt az igazgató és a tiszteletes személyes beszélgetésre hívta be a családokat, hogy megismerjük egymást. Hátrányos helyzetből indultunk, mert nem ott lakunk és ráadásul baptisták vagyunk, nem reformátusok. De mikor lélekben készülődtem erre a beszélgetésre, az jutott eszembe, hogy nincs félnivalóm. Nekem protekcióm van a mennyei apukám révén, ráadásul az igazgatónak is ugyanaz a mennyei apukája, mint nekem. Szóval, majd Ő megy előttem és rendezi az utat, ha valóban ott a helyünk. Helyünk, igen, mert itt a családokra számítanak, nem csak a gyermekkel szeretnének foglalkozni.
Azért persze izgultam, főleg, mert a fiúkat is vittük magunkkal erre az ominózus beszélgetésre. Reggel még részt tudtam venni a nyílt óra elején, ahol a "Ne aggodalmaskodjál, nézz Jézusodra fel.." c. dalt énekelte az osztály a vendégeknek, nekünk. Olyan jól esett, hogy még erre is van gondja Istennek, hogy az előző esti lélekerősítő után, még helyben is megerősít. Olyan jó volt így bemenni és úgy kijönni az irodából, hogy megbeszéltük, imádkozni fogunk a felvételért. A héten pedig mehetünk beíratni a kislányt!
El se tudom mondani, hogy milyen sokat jelent nekem az, hogy itt az identitásunk alapja nem lesz kérdés. Mindenkinek természetes lesz Isten jelenléte, a vasárnapi imaházba járás, imádság. Arra jutottam, hogy nem véletlen a nagy túljelentkezés, mert csak érzik a szülők, hogy a lélek jólléte az elsődleges. A többi felépíthető szinte bármikor, de a lelkünk a legnagyobb kincsünk. Tehát hatalmas hála van a szívemben, hogy itt kezdődhet majd Nelli iskolai pályafutása. Azt szeretném, ha élvezné a tanulást, ahogy a szülei is. :) És megtanulna együttműködni a társaival, pedagógusaival. Megmaradna benne a kíváncsiság és fejlődne a gondolkozása, miközben ő is személyesen és egyre jobban megismeri Krisztust. Ebben szeretnénk segíteni őt (is) a következő évtizedekben.
