"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2012. szeptember 26., szerda

fórum

Vasárnap délután fórum volt a gyüliben. Ilyenkor az istentisztelet után együtt maradunk, ebédelünk egy jót, majd beszélgetünk egy jót. Ez most is így volt. Kifejezetten jól esett, hogy a fórum elején lehetőséget kaptunk arra, hogy elmeséljük mi történt velünk mostanában. Ez az őszinte légkör, pedig jól megalapozta a hangulatot. Nekem, személyesen is sokat jelentett hallgatni a történeteket, hogy Isten hogyan gondoskodik mindnyájunkról. Megfogott az a derűs életszemlélet, ahogy az egyik idősebb asszony beszélt arról, hogy ő mindig hálát adott az Istennek, bármi történt, azt nem keserűséggel fogadta, emiatt pedig milyen klassz dolgokat élt át annak ellenére, hogy a végül klasszá váló történések korántsem úgy indultak, mint amiből bármi jó kisülhet... Ez is csodás Istenben, kérünk tőle, és nem mindig úgy adja meg amit kértünk, ahogy azt mi előzetesen kigondoltuk, de mindig reagál a kéréseinkre. Amikor pedig visszanézünk, valahogy mindig az jön ki, hogy sokkal jobb lett így, ahogy Isten elrendezte a dolgokat. Egyszerű példa: Mennyit imádkoztam júliusban, hogy gyógyuljon meg a fogam (fogorvos hiányában), nem gyógyult meg, addig - addig sajgott (másnak ilyen helyzetben rettenetesen fáj a foga, nekem csak sajgott), hogy elmentem egy másik fogorvoshoz. Ott derült ki, hogy a bölcsességfogam ahhoz nem elég bölcs, hogy jó irányba nőjön. Ha nem mentem volna el ehhez a másik orvoshoz, még mindig meg lenne a láthatatlan bölcsesség fogam, és csak még nagyobb károkat okozna, ezzel szemben már csak holnap kell visszamennem az orvoshoz egy koronázási szertartásra, és kész is leszek. Hát, nem fura? És mégis milyen jó, hogy így alakult!

2012. szeptember 20., csütörtök

Két gondolat bánt engemet...

Na jó, több is foglalkoztat jelenleg, de ezekről írnék most. 
Tegnap elég durva BKV jegyellenőrös jelenetnek voltam fültanúja. Egy ágról szakadt bácsi jegyét nem fogadták el az ellenőrök, a buszról leszállva pedig lefogták, és nem engedték, hogy elmenjen. Több szempontból is bonyolult ez a helyzet. Egyrészt egyetértek azzal, hogy mindenki fizessen azért, hogy utazik a BKV-val. Másrészt olyan igénytelen, és méltatlan körülmények között utazunk néha, hogy azért nem szabadna egy mostani jegy árát elkérni. A legjobban mégis az háborít fel, hogy nem egyenértékű az az elbánás, amit a bliccelők kapnak, az ellenőrök nem ragaszkodnak a szabályokhoz. Ha egy kisebbségi ember mondja, hogy nincs jegye, nem is vesz, nem száll le, ő maradhat a buszon... Semmi gond, eggyel több dolog, amit mi fizetünk. Ez a hozzáállás nem csak a kisebbségieket érinti, hanem a kevésbé iskolázott, agresszív személyeket is, ők maradhatnak, sőt, szinte bármit tehetnek, mert senki nem mer szólni, közbelépni... Ugyanakkor, ha egy az önérvényesítésben kevésbé gyakorlott vagy agresszív emberrel találkoznak az ellenőrök, akkor ők változnak át erőszakos, hatalmat kapott nem is tudom mikké, és képesek lefogni egy embert, hogy ne menjen el... Elszomorító. Csak egy megoldást tudok, amivel igazságosan tudnánk bánni egymással, és ehhez nem Mátyás királynak kéne visszatérnie. 

A másik dolog pedig, hogy tegnap rájöttem, hogy már nem bírok egész napokat ülni az egyetemen, és hallgatni a tanárokat. Elengedhetetlen, hogy saját élményként éljem meg a tanulást, hogy benne legyek, hogy miközben csinálom, aközben tanuljak. Olyan jó irányba kezdett haladni az oktatás a személyközpontúságban, az inklúzióban, erre most azt várjuk el a gyerekektől, hogy passzív befogadói legyenek egy hatalmas ismeretanyagnak, ami még csak nem is feltétlenül érdekli őket. Nem csoda, hogy kevés kiemelkedő gyerekünk van, már én sem bírnék jeles átlagot összehozni egy ilyen rendszerben. Na jó, valószínűleg bírnék, de csak azért, mert annyira erős a szabálytudatom és a megfelelni akarásom. 
Összességében tehát, meg kellene ismertetni a világgal, hogy már megváltották a világot. ...

2012. szeptember 16., vasárnap

tökéletes hétvége

pihenés, mosás, mákos guba, pisztráng, 4 km-es séta a kutyákkal, Catan győzelmek, gyüli, bibliakörös gyerkőcök, fagyi, Hetedik mennyország, délutáni szieszta

Múlt héten vasárnap tapasztaltam meg, hogy mit is jelenthetett a valóságban, hogy Jézus több, mint ötezer embernek adott enni anno... Kb. 10 000 ember indult a félmaratonon, rengetegen voltak és Jézus képes volt közel ennyi embert jóllakatni a semmiből! Csodálatos!

2012. szeptember 11., kedd

találkozások

Ezen a héten találkozom először a tanítványaimmal ebben a tanévben. Hihetetlen, hogy milyen nagyot nőttek, mennyit változtak és fejlődtek két hónap alatt. És mennyi mesélnivalójuk van! Szinte mindegyiküknek meg kell küzdenie valamilyen változással idén pl.: a barátai iskolások lettek, de ő még ovis maradt; bölcsit kell keresni stb. Úgy örülök neki, hogy szinte mindegyikük kerek, egész családban nevelkedik, ahol van anya, apa és pár helyen még tesó is. Ma beszélgettem az egyik tanító nénivel, aki megemlítette, hogy a 19 fős osztályában 11 gyerek "csonka" családból jön, mert a szülei már elváltak. ... Szomorú. Amit tudok, megteszek ezekért az apróságokért, akiket nagyon kedvelek!

2012. szeptember 9., vasárnap

Nike félmaraton

Nemrég értünk haza a mai versenyről. Zsolti lefutotta a félmaratoni távot!! Szuper volt, nagyon büszke vagyok rá! Ez volt az első félmaratonja, és korábban még sosem futott 18 km-nél többet, de ma sikerült neki! Éljen!

Elég korán kiértem az első szurkolói helyszínemre, így maradt időm gyönyörködni a tájban. Rácsodálkoztam, hogy milyen gyönyörű, amikor Isten és az ember együtt hoz létre valamit. Csodás! 

Aztán megérkeztek az első versenyzők, kerekesszékkel 15 perc alatt odaértek a Lánchídhoz a Városligetből, és pár pillanattal később már ott voltak a futók is. Egyre nőtt a tömeg, de szerencsésen eljutott Zsoltihoz, amire szüksége volt, nekem pedig kereplő társam is akadt egy, az anyukájának drukkoló testvér pár személyében.
Gyorsan visszasétáltam a pesti oldalra, és a rakparton elfoglaltam a helyem, felálltam egy betonkerítésre, így mindent jól láttam és jó hangosan tudtam szurkolni is. Nagy élmény volt, főleg amikor visszamosolyogtak rám, megköszönték a szurkolást. Ilyen párbeszédek is elhangzottak: 
Én: Nagyon jók vagytok, hajrá! 
Valamelyik futó: Te is az vagy, köszönjük! 
Érdekes, ahogy szurkolok a futóknak, és a visszajelzéseik, szurkolásuk a szurkolásra még jobb szurkolásra ösztönöz! :) Persze, Csilláék nagyon hiányoztak!





Zsolti végül épségben, sikeresen befutott (utolsó előtti kép), aztán megünnepeltük a sikert egy jó pisztráng mellett a munkatársaival együtt, akik szintén jól teljesítettek ma. És igen fáradtan értünk haza, az este további részét pedig a jól megérdemelt pihenéssel töltjük.


2012. szeptember 8., szombat

a hangszerek királynője

Mikor megkerültük a Balatont, teljesen véletlenül tudomást szereztünk róla, hogy csütörtök este az OrgonaPont keretén belül lesz egy koncert Bogláron. Csillával elmentünk, meghallgattuk Soltész Petrát és Abafi Nórát. Petra orgonált, Nóra pedig a legszebb hangszeren, a saját hangján játszott. Nagy élmény belefeledkezni a zenébe egy koncerten. Igen régen voltam már sajnos ilyen jellegű koncerten, úgyhogy nagyon jólesett! Ahogy hallgattam az orgonát eszembe jutott, hogy milyen nagy kiváltság, hogy én játszhattam ezen a csodálatos, monumentális hangszeren, aminek olyan sokféle hangja lehet. Nem adatik meg minden embernek a kiváltság, hogy orgonálhat, nekem megadatott és élveztem is. Azért hagytam abba, mert rengeteg gyakorlást igényel, ha valaki szépen, pontosan szeretne zenélni. Mindenesetre örülök, hogy két éven át orgonálhattam! Mostanában elkezdett hiányozni a zenélés, nagy vágyam lett, hogy legyen itthon hangszerem. A legjobban egy zongorának örülnék, de egy jó szintetizátorral is boldog lennék! 

Egy kis ízelítő: 

2012. szeptember 4., kedd

tömegközlekedés múlt héten és most

A múlt héten még olyan jólesett tömegközlekedni, főleg BKV-ni. Nem volt nagy tömeg, mindenhova odaértem, igazán kellemes volt. A héten viszont megkezdődött a tanév és ezzel párhuzamosan megjöttek a dugók is. Olyan mérges lettem tegnap reggel mikor láttam, hogy a hosszasan araszoló busz mellett újra és újra olyan autók vannak, amikben egy szülő, egy gyerek ül. Értem én, hogy nem járnak a gyerekek helyi iskolákba, hogy nem merik őket elengedni a szülők a tömegközlekedéssel. De akkor is nonszensz! Még a korábbi busszal is 10 perccel később értem be, mint ahogy a későbbinek kellett volna beérnie... Ma pedig elaludt mellettem a buszon egy fickó, komolyan azon gondolkoztam, hogy felébresztem, mert ahogy egyre inkább belemerült az álomba, úgy terpeszekedett el az ülésen, én meg nyomódtam a busz falának. Régen valahogy könnyebben vettem ezeket az akadályokat. És akkor még a babakocsis közlekedésről nem is beszéltem, mert abba is belekóstoltam tegnap Laurával... Remélem, hogy hamar visszaszokok erre a rendszerre, bár őszintén szólva kicsit megalázónak találom, hogy heringekhez hasonló módon van összepréselve az utazó közönség.