Nemrég értünk haza a mai versenyről. Zsolti lefutotta a félmaratoni távot!! Szuper volt, nagyon büszke vagyok rá! Ez volt az első félmaratonja, és korábban még sosem futott 18 km-nél többet, de ma sikerült neki! Éljen!
Elég korán kiértem az első szurkolói helyszínemre, így maradt időm gyönyörködni a tájban. Rácsodálkoztam, hogy milyen gyönyörű, amikor Isten és az ember együtt hoz létre valamit. Csodás!
Aztán megérkeztek az első versenyzők, kerekesszékkel 15 perc alatt odaértek a Lánchídhoz a Városligetből, és pár pillanattal később már ott voltak a futók is. Egyre nőtt a tömeg, de szerencsésen eljutott Zsoltihoz, amire szüksége volt, nekem pedig kereplő társam is akadt egy, az anyukájának drukkoló testvér pár személyében.
Gyorsan visszasétáltam a pesti oldalra, és a rakparton elfoglaltam a helyem, felálltam egy betonkerítésre, így mindent jól láttam és jó hangosan tudtam szurkolni is. Nagy élmény volt, főleg amikor visszamosolyogtak rám, megköszönték a szurkolást. Ilyen párbeszédek is elhangzottak:
Én: Nagyon jók vagytok, hajrá!
Valamelyik futó: Te is az vagy, köszönjük!
Érdekes, ahogy szurkolok a futóknak, és a
visszajelzéseik, szurkolásuk a szurkolásra még jobb szurkolásra
ösztönöz! :) Persze, Csilláék nagyon hiányoztak!
Zsolti végül épségben, sikeresen befutott (utolsó előtti kép), aztán megünnepeltük a sikert egy jó pisztráng mellett a munkatársaival együtt, akik szintén jól teljesítettek ma. És igen fáradtan értünk haza, az este további részét pedig a jól megérdemelt pihenéssel töltjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése