Alapvetően úgy élem a mindennapjaim, mintha a földi mennyországban lennék. Azt az életet élem, amit kislányként megálmodtam magamnak. És ez nagyrészt nem az érdemem, hiszen a családom ajándék.
Az imént olvastam egy cikket, ami arról írt, hogy egy idillinek hitt család élete drasztikus véget ért. Az apa valószínűleg megölte a feleségét is és két kislányukat is. Nem gondolták volna róluk, hogy ilyen nagy bajok vannak, hiszen annyira idilli képet mutattak magukról pl. a facebookon. Az ő esetük ihletett meg, hogy írjak egy bejegyzést arról, hogy azért velünk sem csak idilli dolgok történnek ám. De nem ám! Persze távol állunk egy gyilkosságtól, bár el kell mondanom, hogy szóban azért sajnos sikerül egyszer-egyszer szinte halálra sebezni a másikat. Fejlődünk ebben is, remélem. A vitázásban, megbocsátásban biztos.
Szóval nálunk is előfordulnak viták, hangos szóváltások, kiabálás (főként a részemről). Elégedetlenség, türelmetlenség, mértéktelenség. Még zsémbeskedés is. Sajnos. Nem jó így, törekszünk is változni és merem remélni, hogy változunk is, még akkor is ha ez csak kevéssé látszik.
De persze, hogy az ember nem ezekről számol be szívesen a közösségi médiában. Szívesebben beszélünk a jóról, én élőszóban is így vagyok ezzel, aki ismer, tudja. A nehézségeink megbeszélését pedig a házastársunknak, közeli barátoknak tartogatjuk, ahogy az az internet előtti időkben is dívott. Ne hagyjuk becsapni magunkat. Nem muszáj mindent látni a másik életéből, sőt. Bizalom kell ahhoz, hogy mindenbe beengedjünk egy másik embert ezért nem valósulhat ez meg online felületeken. De vannak a közösségünkben lelki gondozók, támogató csoportok. Ilyen nekem például a mamakör, vagy a nemrég indult imádkozó édesanyák csoportja. Vannak olyan közeli barátnők, akikkel lehetek teljesen szabad. De ezek élő, személyes kapcsolatok. És persze ott van az én Istenem, aki tényleg mindent lát belőlem. Jót is, rosszat is. És ezzel együtt szeret. Ez az a Szeretet ami igazán ösztönöz a fejlődésre, változásra. Mert van hova fejlődni még, ezért földi ez a mennyország.
Kicsit elkanyarodtam, már megint. De amit írni szerettem volna, hogy
- mindenkinek vannak rossz napjai
- ne ítélkezzünk
- ne a közösségi média félig értett tartalma legyen a mérce
- viszont legyünk hálásak a jóért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése