Az egész adventi időszakban terveztem, hogy ellátogatok az egyik helyi lovardába mintegy lelki gyakorlatként. Szerettem volna látni milyen a valóságban egy istálló, a szalma amire Mária fektette az újszülött kis Jézust. Aztán ahogy egyre több gyertya égett a koszorúnkon úgy jött el a karácsony, hogy nem jutottam el az istállóba. Kicsit sajnáltam ezt, mert az volt a vágyam, hogy a sok külcsín mellett amit ez az ünnep hordoz, szeretném az Ünnepeltet látni, előtte tisztelegni.
Annyira fárasztó napunk volt tegnap! Pedig minden a terv szerint haladt, ami igencsak meglepő, mert általában nem így szokott lenni. Reggeli után Zsolti feltette az izzó sort a már előző éjjel óta álló fára és kezdődhetett a díszítés. Mi ezt a gyerekekkel együtt tesszük, szeretjük, hogy az ő kezük munkája is díszíti a fát. Most "kicsit" nehezebben volt ez kivitelezhető egy kis örökmozgó 15 hónapos mellett, aki mindig felfelé törekszik. De sikerült és csodaszép lett. Eztán megebédeltünk, következett a délutáni alvás, ami túl rövidre sikeredett..de aztán csak bekerültek a fa alá valók és megajándékoztuk egymást. Azért csináljuk így, - már délután - hogy jusson idő kipróbálni az új játékokat. Amíg Zsolti összerakta a kis konyhát és társait, a gyerekekkel megfőztük a halászlevet. Jól hangzik, csak tudni kell hozzá, hogy Bálintot két percenként az asztal tetejéről kell levadászni mostanában. Ezzel együtt elkészült minden és este, vacsora időben tudtunk leülni az asztalhoz. Vacsora után áhítatot tartottunk: Zsolti elolvasta a Bibliából a karácsonyi történetet és utána mindenki imádkozott a saját szavaival. Ennek is megvolt a maga dinamikája! De újra megélhettem, hogy ha megszólítom Istent, akkor Ő ott van és figyel, nem baj, hogy közben hányan másznak keresztül rajtam és mondanak áment mielőtt én mondanék.
Csak azért írtam le a tegnapunkat ilyen részletesen, mert szerettem volna szemléltetni hogy elfáradtunk, aki a sorok között tud olvasni, talán észrevette ;) Mégis örülök ennek a tapasztalatnak nagyon, mert úgy érzem, hogy számomra ez volt most az istálló, a jászol. A terepgyakorlat, ami megmutatta hogy mennyire nem volt fennkölt és ünnepélyes az első karácsony. Ugyan a mi karácsonyunknak voltak ilyen meghitt percei és a gyerekek az egész napot nagyon élvezték, számomra mégis jelentőségteljes megtapasztalni az ünnep valódiságát. Hogy mennyi munka van egy finom vacsorában, a játékok összeszerelésében és sorolhatnám. Szinte minden tevékenységnek van egy kevésbé látványos, "nem szeretem" része, ami mégis hozzátartozik és anélkül nem lenne semmi. Ilyen kezdet volt Jézus születése is a maga valóságában. Milyen hatalmas és nagylelkű az én Istenem, Jézus Krisztus, hogy mindezt vállalta értem, értünk. Hálás vagyok, hogy annak ellenére hogy már 31. éve ünneplem a karácsonyt még mindig öröm számomra, mert az Ünnepelt mindig tartogat valami újdonságot, Ő a valódi lényege számomra a karácsonynak. Az, hogy visszaemlékezhetem arra az örömre amit egy kisgyermek születése jelent. És Jézus nem egy átlagos kisgyermek volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése