Nelli születésének története

Pár hete az egyik kedves unokatestvéremmel beszéltem telefonon, aki megnyugtató üzenetet tartogatott számomra: "Az Úr rendben kihozza a gyermeket az anyaméhből" és ad bölcsességet az orvosoknak, hogy mikor, mit tegyenek. Utólag szemlélve az eseményeket, valóban így történt minden...

Kedvenc doktor nénink anno július másodikát jelölte ki várható születési dátumként, de amikor az azt megelőző pénteken találkoztunk, nem sok reményt fűzött a másodikai érkezéshez. Őszintén szólva én sem, de azért lelkesen vagdostam a centit, míg másodikán hajnali fél hatkor elfolyt a magzatvíz. Csak annyit mondtam Zsoltinak: "Na, mehetünk." Ő pedig: "Hova?" aztán szépen lassan elkészülődtünk, telefonáltunk, hogy a doktor néni jöjjön haza Szegedről, reggeliztünk és el is indultunk. Ebből a szakaszból a legérdekesebb Derék kutyánk reakciója volt. Egy pillanatra sem hagyott egyedül. Hiába nem jöhet be a szobába, akkor mondhattam bármit bejött, lefeküdt mellém és csak nézett. Nagyon kedves volt, érezte, hogy valami történik itt, pedig hol voltunk még akkor a történésektől...Beértünk a kórházba, megvizsgáltak, tudományos bizonyítékot nyert, hogy nem csak az előző esti nagy adag dinnye ártott meg, kaptam egy csinos kis ágyat, Zsolti egy zöld köpenyt, és a következő kb. 5 órát vígan töltöttük el a vajúdóban. Aztán kaptam oxitocint, hogy ne legyek olyan víg, de kevéssé hatott rám a szer. Gyorsította a folyamatot, de elég lassú ütemben. Mindenesetre a doktor nénink és a szülésznő is, látva, hogy azért történik valami, türelmesen vártak. És csak vártunk - vártunk, számomra kellemetlenebb lett a várakozás, de állítólag nem eléggé kellemetlen, végül csak átsétálhattunk a szülőszobára, ahol valamilyen csoda folytán felgyorsultak az események éppen annyira, hogy további segítséget kaphattunk ahhoz, hogy ne szenvedjünk három napon keresztül. Mert eddigre már úgy szenvedtem, "ahogy egy szülő nőnek kell". Ekkor sietett a segítségünkre egy remek! aneszteziológus, akitől sétáló EDA-t kaptam, azért döntöttünk emellett közösen, mert a méhet lazító hatását szerettük volna kihasználni, nem annyira a fájdalomcsillapító részt, hozzáteszem, hálás vagyok érte, hogy a terápia mindkét része hatásos volt :) Innentől kezdve újabb várakozás következett, de tudtam pihenni is, ami már rám fért, hiszen eddigre leszállt az este. Valóban nyertünk pár órát, de valami miatt még így sem akart Nelli baba "kipottyanni", ezért kaptam még egy adag gyógyszert, de annak már nem volt olyan mámorító hatása. Borzasztóan elfáradtam addigra és ezen a ponton, azt hiszem senki sem értette, hogy miért akadtunk el.Megint kaptunk időt, hogy valami pozitív változás történjen, de nem nagyon történt.. Ebből én már nem sokat érzékeltem, csak magunkra figyeltem, amennyire tudtam, így azt sem észleltem, hogy idő közben felkészült a műtő a császármetszésre, egy egészen nagy team gyűlt körém, hogy induljunk a műtőbe. Zsolti mondta, hogy már mindent eltoltak az útból, hogy csak ki kelljen gurítani, amikor a főorvos még egyszer megvizsgált, majd határozottan felkiáltott, hogy "Szülünk" - talán én voltam a legjobban meglepve, mivel egy állandóan feszítő érzésen kívül amit már addig is hosszú ideje éreztem, mást nem tapasztaltam, pedig egy szüléshez elvileg kellenének tolófájások is, hát, ez a mi életünkből eddig kimaradt... Mindenesetre a határozott főorvos bácsi utasításainak engedelmeskedve bőszen toltam, mikor mondta és három nyomásból megszületett Nelli baba. Csak annyit hallottam, hogy Zsolti ujjong, hogy kint van, aztán Nelli sírását. Már akkor is szép volt és jól volt, ami még fontosabb. Rögtön megkaptam, kicsit pihent rajtam, aztán kezelésbe vették és nagyon hamar vissza is adták Zsoltinak. Nem éreztem nagy örömmámort, mint ahogy a filmekben látni, "csak" végtelenül megkönnyebbültem, hogy megszületett és nagyon hálás voltam, hogy egészséges annak ellenére, hogy az egész procedúra 18 órát vett igénybe. A méhlepény megszülése már rosszabb élmény volt, ekkor már volt időm felmérni ésszel a dolgokat és kicsit megijesztett, hogy hirtelen milyen sok vért vesztettem, de ezt is remekül kezelték az orvosok és hamar helyrehoztak. Ezután már csak a jól megérdemelt pihenés következett, életünkben először, hármasban. Nelli ügyesen szopizott, Zsolti és én pedig olyan boldogok és fáradtak voltunk, mint még soha!

Fantasztikus élményként gondolok vissza július másodikára - harmadikára. Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy ezekkel a segítő emberekkel vett körül. A szülésznőnk és doktornőnk türelme nélkül már délután megcsászároztak volna. Hálás vagyok, hogy az aneszteziológus, akit korábban nem ismerünk ennyire jó szakember volt és gyorsan, jól dolgozott. Hálás vagyok a végén betoppanó határozott, éles szemű főorvosért is, aki nélkül Nelli lehet, hogy nem tudott volna természetes úton megszületni. És a leghálásabb Zsoltiért vagyok, aki mindig pont úgy, és annyit segített amennyire szükségem volt. Végig mellettem volt, nélküle nem ment volna! Ez az élmény nagyon megerősített az iránta érzett szerelemben! Annak ellenére, hogy mindez egy nehéz szülésnek számít, én mégis hatalmas csodaként éltem meg és talán mindenki aki ott volt, mert nem nagyon értik, hogy végül hogy sikerült mindez, de Isten ebben a helyzetben is velünk volt és megáldott minket!