"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2014. február 3., hétfő

Nelli baba felült


Ma lett Nelli hét hónapos, felüléssel ünnepel a leány. Tegnap sikerült neki először önállóan teljesítenie a küldetést, apa gatyamadzagjáért mindent! - örömkurjantással. Mi is örültünk! Úgyhogy most már hivatalosan is búcsút mondunk annak az áldott állapotnak, hogy ott hagyhattuk a szoba közepén pár játékkal, amivel is boldogan eljátszogatott. Most is ott hagyhatjuk, de mire visszanézünk teljesen máshol bújkál, olyan gyorsan kúszik, mint a csík! A felüléssel pedig új lehetőségek tárháza áll nyitva előtte, szuper, hogy minderre teljesen egyedül jön rá és fejleszti tökélyre új képességeit! Nekem sem szabad lemaradnom a ház bababaráttá tételében. :) És akkor itt a megörökített pillanat az első egyedül végrehajtott felülésről: 
kis boldogsággombóc

könyvmolyképző

Nincsenek megjegyzések: