Ahogy Zsolti vasárnap mondta, a mi húsvétunk már hetekkel ezelőtt megkezdődött. Már a 4-es metró megnyitásának idején... ugyanis akkor kirándultunk el a tett színhelyére, ami remek volt! Csodás volt együtt kirándulni hárman, turistaként végigutazni a metró vonalon megállóként kiszállva, kávézni a viruló napsütésben, sétálni a Duna - parton. Ám az aznapi esténk igen nehézre sikeredett. Zsolti meghúzta a derekát, de annyira, hogy alig bírt felállni, alig bírt mozdulni, valami csoda folytán mégis sikerült és visszanyerte a teste feletti kontrollt, de ijesztő volt... Mindeközben a hónaljamon lévő bőrkinövés amit azóta viselek, mióta az eszemet tudom elszíneződött, úgyhogy hétfőn, usgyi, mentünk a sebészetre. Zsolti vigyázott Nellire, én pedig élveztem a magyar egészségügy szolgáltatásait. Annyi irónia van csak ebben a mondatban, hogy rossz volt látni a tehetetlen beteg embereket, a kiszolgáltatottságot. De amiért mi imádkoztunk, azt megkaptuk: háromnegyed óra alatt végeztem, a bejelentkezéstől az ajtón való kilépésig! Csúcs idő úgy, hogy negyed órát voltam bent a rendelőben: A doktor bácsi öt percet gondolkozott, hogy akkor most mi legyen, öt perc alatt kivágta a kivágnivalót, majd öt percig vigyáztak rám, hogy mégis hogy reagálok az eseményekre. Jól reagáltam, annyira, hogy távozáskor még meg is köszöntem, hogy elláttak, ilyen jól! A varratszedésnél emlékezhettek erre, mert igen - igen kedvesen, vidáman fogadtak. Ekkor fél órába telt a teljes procedúra és valódi vidámság vett körül végig, úgyhogy hálás vagyok, hogy ilyen remek ellátásban részesülhettem és hogy mindez ilyen flottul ilyen gyorsan lezajlott. Zsolti dereka is meggyógyult!
A másik idei húsvéti sztorink az m1 bevezető szakaszához kötődik, ugyanis ott állt meg alattunk a 20 éves öreg barátunk, A lada. Egyszer csak nem reagált a gázpedál, hiába taposta Zsolti, semmi nem történt. Így ott ragadtunk másfél órára a leállósávban, Nelli fantasztikusan viselte! Zsolti egyik főnöke sietett segítségünkre, vontatott el minket az autószerelőig. Aztán kiderült, hogy nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem, hogy az első kerék gyakorlatilag majdnem bármikor elgurulhatott volna... Ahogy mondani szokták: A Szentlélek tartotta... és tényleg! Ja, és persze a játszóházi előkészületek közepette maradtunk autó nélkül, de hála Istennek, ebben is kaptunk segítséget.
Szóval igen, Jézus ma is él, kézzelfoghatóan itt van velünk a mindennapi kalandjaink során! :)
Ma pedig fantasztikus sétát tettünk az Anna - hegyen, egy kis spontán piknikkel egybekötve!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése