Azt hiszem az elmúlt hónapok során felvettem azt az attitüdöt, hogy amit csak lehet intézzünk el a leghamarabb, a legrövidebb idő alatt, hiszen sosem tudhatjuk mikor igényel minket a ded, vagy a dedek. Így kicsit kiakasztott, mikor 24-én reggel Zsolti eltűnt valahol a házban (mert azért egy félkész házban már ilyet is lehet;)) és sokáig elő sem került...így a husi sem került a sütőbe... a karácsonyfa házon belülre...csak az én fejem lett egyre nagyobb, és akkor durrant, mikor kiderült, hogy az én kedves uram a gyaluja pengéjét keresi...24-én délelőtt...csak úgy... Na, aztán persze megtalálta és az is kiderült, hogy nem én tettem el! Éljen - éljen, kezdhetjük a napot .. ekkor úgy 11 felé járt az idő... Na, mindenesetre megegyeztünk, hogy maradékot ebédelünk, és valószínűleg szendvicset vacsorázunk, mert arra biztos lesz idő. Mikor ezt kimondtuk, én is felszabadultam és (újra)kezdődhetett a nap. Aztán valahogy bekerült a husi a sütőbe, aludtak a gyerekek, ébredés után felállítottuk a fát, fel is díszítettük, elkészült a köret is és jó későn ugyan, de asztalhoz ültünk és békességben, boldogságban vacsoráztunk, énekeltünk, ajándékoztunk. Az én drága férjem olyan jól eltalálta, hogy minek örülnék, hogy még pityeregtem is boldogságomban, Nelli is nagyon örült a babájának, Zsolti pedig a kitüntetésének, miszerint igazán odaadó családfővé sarjadt ebben az évben!
Elmondhatom, hogy az utóbbi évek legszebb szent estéjét tölthettük el együtt, pedig volt nehezítő körülmény bőven. Például, hogy 22-én karácsonyfa vásárlás után bedöglött a lada. Úgy kellett elvontatni a szerelőhöz, azóta is ott csücsül. Ebben az a fantasztikus, hogy 22-re már meglátogattuk a rokonokat, bevásároltunk és a karácsonyfa is ott csücsült az autóban, mire az megadta magát. A másik csoda, hogy egyik barátunk készségesen ott termett és elvontatta a kocsit a szerelőhöz, Zsoltit és Nellit pedig hazahozta. Egy másik barátunk pedig már másnap kölcsönadta nekünk saját autóját, hogy azért ne maradjunk járgány nélkül. Így még imaházba is eljutottunk! Hála Istennek a családunkért, barátainkért! Aztán ugye ott volt még a gyalu-ügy, délután leesett az ablakból az egyik porcelán edénykém, persze ripityára tört, a nagyobb baj, hogy magával sodorta a forralt boros fazekat, ami a világos huzatú hintaszéken landolt. Se porcelán edény, se forralt bor, csak folt a huzaton, amit gyorsan be is tettem a mosásba. Ezen a ponton reméltem, hogy más már nem jön közbe, és hála Istennek nem is jött! Innentől indult a békés esténk.
Fantasztikus, hogy Jézus tudatosan vállalta azt, hogy kisbaba lesz, öntudatlan, a szülei gondoskodására szoruló csecsemő.. Nem biztos, hogy én mertem volna vállalni a kockázatot...Fantasztikus, hogy egészségesen megszületett egy hosszú utazás után, mikor az édesanyja szamárháton utazva vajúdott és egy koszos, kicsit sem higiénikus istállóban megszülte, ahol még állatok is voltak. Hálát adok azért, hogy én egy jól felszerelt, kényelmes, tiszta kórházban szülhettem nagy tudású orvos - szülésznő mellett! Szóval, hihetetlen ez a karácsonyi történet, ha kicsit mélyebben belegondolunk.
"Dicsőség mennyben az Istennek, és békesség földön az embereknek!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése