"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2017. június 14., szerda

háztartás és az élet területei

Rájöttem, hogy a háztartás vezetésében is fejlődik egy nő. Egész másként gondolkodik és cselekszik ezen a téren egy fiatal felnőtt, egy egyedülálló asszony vagy aki sok időt tölt otthon, vagy tán keveset. Más a hangsúlyos egy gyermekes családban, mint ott, ahol nincs gyerek. És ezek nem jó vagy rossz megoldások, csak egyénre, családra szabott, az életút fejlődését kísérő különböző lehetőségek. 
Sokáig becsapva tartott amit rólam mondott valaki, ezen a területen. Természetesen az életünk szöges ellentéte egymásnak akár csak a kort, az élethelyzetet, élettapasztalatokat tekintve. Sokáig nem mertem élvezni a vendégszeretet adta örömöket, mert elhittem a hazugságot. Milyen könnyű elhinni ezeket a kis csúsztatásokat, hát igen, az Ördög mestere annak hogy fosszon meg minket az örömöktől, lehetőségektől. 

Mint ahogy az élet más területén, itt sem hagyhatom, hogy egy felületes szemlélő ítélete határozza meg az önmagamról alkotott képet. Nem mondom, hogy nem kellenek a visszajelzések, mert hogyne kellenének, de végső soron nem az a lényeg, hogy ki, mit mond. Az a lényeg, hogy én mit élek meg. Bátran felvállalhatom magam ezen a területen is, hiszen nem ez határoz meg engem. Úgyhogy bátran mondom, hogy van egy kupi szobánk. Ez pedig a háló, olyan kicsi, olyan sokan vagyunk benne, annyira nincs elég szekrényünk viszont ruha-feleslegünk bőven (amitől nem lehet még megszabadulni, mert valaki épp kinőtte, de valaki várja, hogy belenőjön), hogy a háló lett a rumli szoba. A rend maximum egy délutánig tart ott ki. Ez van, el kellett engednem, hogy ott rend legyen, a tisztaság fenntartására törekszem, hellyel - közzel sikerül. Ez csak egy példa arra, hogy ami megbotránkoztathat mást, a mögött is rejlik ész érv. Lehet, hogy ez másnak elfogadhatatlan, de most, csak így tudjuk megvalósítani az életet, és ez nem baj. 
házikónk most 
A mostani kisgyerekes életünkben sokkal fontosabb számomra a háztartás vezetése, mint eddig. Korábban nem nagyon voltam otthon, inkább csak este, most viszont, mivel tényleg itt élünk a házban, szeretjük, ha élhető is. Egyre nagyobb móka és könnyebbség a takarítás, mióta a gyerekek is aktívan segítenek benne. A férjem egyke, ennek lenyomata még mindig látszik, azt hiszem, ez már így is marad. Ő kiveszi a részét a háztartásból azzal, hogy építi a házat, mondhatjuk úgy, hogy megteremti a lehetőségét annak, hogy mi dolgozhassunk :) és ennek igazán örülünk! <3 

Arra is rájöttem, hogy nem egyensúlyozhatok folyamatosan az életem különböző területei között, hiszen már önmagában ez nagyon fárasztó lenne. Azt kellett kijelölnöm magamnak, hogy az életem egyes területein mire összpontosítsak jelenleg. Hét területben gondolkodtam (Az értékes nő c. életvezetési munkafüzet alapján): hit, test, szeretteim, legjobb barátok, anyagiak, munka és kikapcsolódás. Nem kell mindegyik területen 100 százalékot teljesítenem, bőven elég, ha fejlődök a kitűzött célokban. Van ami fontos, van ami kevésbé és van, ami nem. Jelenleg. Aztán 3 - 6 hónap múlva érdemes újra ránézni ezekre a területekre, kell-e változtatni valamit, valamin. Micsoda szabadság van Istennél még ilyen gyakorlati dolgokban is! Hát igen, nem azért adta az életet, hogy gürcöljük végig, esetleg mások szabályai szerint élve, hanem Vele összhangban élvezzük végig! 

"Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! - mondja a Seregek Ura." Zakariás 4:6 

Nincsenek megjegyzések: