"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2017. június 6., kedd

pünkösdi kavalkád

Ez volt aztán a hétvége! Vasárnap délután kimenőt kaptunk és újabb első élményt szereztünk Nellivel. Először volt ugyanis színházban, méghozzá Budaörsön, A Két Lotti című színdarabot néztük meg. Jópofa, két órás előadás volt csupa gyerekszínésszel és családokkal a nézőtérben. Büszke voltam, hogy Nelli simán bírta és jól érezte magát. Én is, ügyesek voltak nagyon a szereplők, élveztük a dalokat, a táncot, az egész előadást! Persze a szünetben mi mást csinálhattunk volna, mint cseresznyézünk a kertben álló nagy fáról! :) 


Hétfőn a gyülekezetünkkel kirándultunk a sukorói arborétumban. Másodszor járunk már ott az utóbbi hónapokban, és mindig nagy élmény! Végig jártuk a tanösvényt, felmásztunk a kilátóba, állat etetőt csodáltunk, aztán magunk is ebédeltünk finom bográcsban főtt marharagut, játszótereztünk, leégtünk kicsit, elvesztettük a bumerángot, aztán megtaláltuk, énekeltünk, beszélgettünk. Minden volt itt, ami egy közösség napba belefér. És olyan, de olyan finom fenyő illatot éreztünk egész nap, hogy csak na! 



Ma pedig újra az erdőé volt a főszerep. Vendégünk volt a baba - mama klub, akinek megmutattuk a tőlünk tíz percre eredő forrást, fagyiztunk, cseresznyéztünk a kertben. Jó kis délelőtt volt, úgy örültem, hogy eljöttek hozzánk, régóta vágytam már erre, és most eljött a nap. Laza kikapcsolódás egy ilyen délelőtt mindenkinek, felnőttnek, gyereknek! Gyertek máskor is! :) 


Nincsenek megjegyzések: