Elrepült egy év! Az egyik legjelentősebb az emberi élet során. Pár kilós, nyeklő - nyakló porontyból kicsit több kilós világot felfedező emberke lett. Nagyon szeretem az első évet. Mikor "csak" gondoskodni kell szeretettel a gyermekről, helyzetbe hozni hogy bátran mozogjon, ismerkedjen minden nem veszélyes dologgal. Mikor még nincs olyan igazi hiszti, ami a lelket fárasztaná le. Mikor kinyílik egy kis ember és otthonra lel a családban. Ez történt Bálint fiúnkkal is ebben az évben.
1 éves Bálint baba |
Sokáig élvezhettük kisbabának, hiszen csak múlt héten kezdett el mászni, úgyhogy mostanában állt csak be a sorba úgy igazán az esti fürdéshez piszkosság tekintetében. Vártuk már ezt az időszakot nagyon és mind élvezzük, ahogy egy pillanat alatt átszeli a távolságokat és olyan helyekre jut el, ahová korábban nem. Ilyen például a konyha előtere, vagy a kert messzebbi szegletei. A testvérei után bárhova - lenne a felkiáltása, ha tudna már beszélni. A vava (vau-vau) persze nála is tarolja az elvárható első szavak listáját.
Vannak mozzanatok, amik nagyon megmaradtak bennem ebből az első egy évből:
- A kórházi első napok. Az a csend, ami ott volt a kórteremben. Hogy volt lehetőségem olvasni és közben önfeledten gyönyörködni az újszülött babában.
- Ahogy Nelli és Matyi napokig ámulattal szemlélték, mikor hazajöttünk.
- Emlékszem az első mosolyra itthon, fürdetés környékén. És az elsőre, ami nekem szólt, mikor meglátott a tömegben.
- A csodálkozásra, hogy ez a baba tud a babakocsiban hosszan aludni úgy is, hogy a babakocsi áll.
- Az első homokozásra, mikor úgy mozgott a homokban, ahogy vízben szokott. Korai volt még ez a találkozás, szájkimosással végződött, de azért pozitív emlék mindkettőnknek.
- Nem kis felismerés volt, mikor a konduktor bácsi vizsgálta, hogy annak ellenére, hogy Bálint a legnyugodtabb gyermekünk, ő a legakaratosabb is. Vagy legalábbis, ő fejezi ki legegyértelműbben, ha valami nincs ínyére.
- Emlékszem, hogy élvezte Zsolti, hogy ő is el tudja altatni a kisbabát. Büszke voltam én is, és hálás ezért a szuper képességért.
- Emlékszem az első havak egyikére, mikor Csilla vigyázott a nagyokra, így kettesben Bálinttal mehettünk sétálni egyet hóesésben. Ez abszolút első volt mindkettőnk életében, ilyen élményünk korábban még nem volt. Se Nellivel, se Bálinttal.
- Az pedig folyamatos rácsodálkozás részemről, hogy mennyire figyeli a nagy testvéreit ez a kis lurkó. Figyeli és most már utánozza is őket. Olyan viháncolásokat csapnak itt néha!
Bálint egyértelmű áldás. Ahogy a testvérei is. Erős, egészséges, hatalmas. Nagyon hálásak vagyunk érte is és az elmúlt egy évért. Legyen még sok - sok ilyen, vagy 119. Újabb és újabb felejthetetlen apróságokkal és nagyobb élményekkel.
"Érezzétek, és lássátok meg, hogy JÓ AZ ÚR!" Zsoltárok 34:9
1 megjegyzés:
I’d have to verify with you here. Which isn't one thing I normally do! I get pleasure from studying a post that can make folks think. Additionally, thanks for permitting me to remark! best online casinos
Megjegyzés küldése