Úgy szeretek itt lakni! Télen is, mert gyönyörű az érintetlen, havas táj. Van egy szépsége annak, mikor felküzdöd magad a hóban a házhoz, amikor Zsolti meleget csinál itthon... De a tavasz, az valami csodás! Persze, a nagy méretekben eluralkodó sarat leszámítva! Már bújnak ki a földből a valamilyen csoda folytán túlélő növények, és nemsokára vethetünk el újakat. Ma, hazafelé jövet egy nyúl ugrándozott el előttünk sebtiben. Kicsit elgondolkoztunk, hogy nyúl-e, vagy káprázik a szemünk, de tényleg egy nyúl volt! :)
Kevésbé felhőtlen az a jelenet, aminek tegnap voltam tanúja a buszon. Óriási tömeg volt az ötös buszon, és egy férfi előreverekedte magát az ajtóhoz menet közben, hogy biztosítsa leszállási helyét. Ezzel viszont megnehezítette az ajtóban álló mozgássérült nő helyzetét, aki így is alig bírt megállni a támbotjára támaszkodva a dülöngélő buszon.A hölgyet kísérő barátnő szóvá tette, hogy mi ez a nagy sietség, a férfi megsértődött, szó szót követett és lett egy kis veszekedés. A barátnő szájából hangzott el, hogy "elnézést, hogy a sérültebbet próbálom segíteni." Elgondolkodtam ezen, mert éppenséggel a férfi sem tűnt teljesen egészségesnek. Annyira ragaszkodott az igazához, olyan hanglejtésben beszélt, hogy sejteni lehetett, hogy neki is van valamiféle problémája (autizmus spektrumzavar, vagy valamilyen pszichiátriai betegség). A leszálló utasok csak annyit mondtak rá, hogy "ő sem 100-as". Milyen ítélet ez a toleráns utasoktól afelé, akinek a fogyatékossága első látásra nem egyértelmű... Ezért ítéli meg a társadalom negatívabban a hallássérült személyeket pl. a mozgássérült személyekhez képest. Nem mindenki vesz észre egy hallókészüléket, viszont szinte mindenki megsértődik, ha kérésre sem állnak el az utunkból (talán azért, mert nem hallották a kérést...).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése