"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2012. augusztus 13., hétfő

apróságok

Sok apró meglepetésben volt részünk az elmúlt héten, és mindegyik olyan jólesett! Kezdve a hétfői naptól, amit Balatonbogláron töltöttünk, mert mégsem indult el a csapat a nagy kánikulában a kerülésre. Így aznap éjjel a tóból láthattam az idei nyár első hullócsillagát, csodaszép volt! Kedd éjjel abban a füredi kempingben sátoroztunk le, ahol a nászutunkat töltöttük, nosztalgiázhattunk a borfesztiválon is a Tagore - sétányon! Igazán szép esténk volt a kedd este! Szerdán nem is terveztük, de felmentünk a Jókai - kilátóba, ahol remek kilátásban gyönyörködhettünk, csak úgy, mint Szigligeten, ahol kiderült, hogy Zsolti remek nyilas :) Csütörtökön éreztük leginkább az indulás előtti ima erejét, mikor Dani bringástul nézte meg, hogy milyen mély az árok, de semmi baja nem lett!! Ezt meg is ünnepeltük 25 gombóc különlegesen finom fagyival Máriafürdőn, majd kicsit megázva visszaértünk a kiinduló állomásra. Péntek este Csillával Soltész Petra orgona koncertjén voltunk. Felemelő élmény volt, azt hiszem, hogy igazi nagy kiváltság, hogy tanulhattam orgonálni! Szombat este pedig újabb kellemes meglepetéssel gazdagodtunk, Danival és Csillával elmentünk a fonyódi baptista tábor záró estéjére, ahol meghallgattuk Szenczy Sanyi előadását. Kimondta a gondolatokat, amik egész héten érlelődtek bennem: Nem a jutalom a fontos, hanem a részvétel. Maga az út a jutalom, az, hogy csinálhatom, benne vagyok!



Nincsenek megjegyzések: