"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2012. február 13., hétfő

rossz busz

Ma nagy sietve távoztam a munkahelyemről nem sokkal a csoportos foglalkozás vége után, hogy odaérjek a fogorvoshoz. 3 perccel a buszom indulása előtt értem a pályaudvarra, gyorsan felszálltam a buszra, gondoltam, hogy nem húzom az időt a jegyvásárlással, majd megveszem a jegyet a buszon. Már másokkal is tettek kivételt, talán rajtam is megkönyörül a sofőr. Hát, nem tette. Mondtam, hogy meddig szeretnék utazni, és kértem egy jegyet, ő visszakérdezett, de nem adott, mert "a jegypénztárnál kell megvenni". A lelkére kötöttem, hogy el ne induljon nélkülem, visszarohantam a pénztárhoz, vettem egy jegyet, és az utolsó pillanatban még fel tudtam szállni a buszra, ahol a sofőr megnézte, és érvényesítette a jegyem. Csak azért írom ezt le ilyen hosszan, mert mindezek után, kb. 10 perc buszozás után vettem észre, hogy ez a busz nem is arra megy, mint amerre nekem kéne mennem. A sofőr csak kétszer szembesülhetett azzal, hogy hova akarok menni, és nem figyelmeztetett, sőt, elfogadta a jegyem, aztán nagy, boci szemekkel nézett rám, mikor feltártam előtte a problémát és leszálltam. Gyors telefonáltam a fogorvoshoz, elmeséltem, milyen helyzetbe kerültem, így nem voltak mérgesek, amiért az utolsó pillanatban mondtam le az időpontomat.... 

Azért ma nem csak rossz busszal közlekedtem. Reggel egy hiper - szuper buszra szálltam fel, ami 20 perc alatt a Délihez!! ért! Ez tökéletes időzítés, és tökéletes hely a végállomáshoz! A reggeli busz egy csoda busz volt, igazán kellemes lökést adott a hetemnek! 


Nincsenek megjegyzések: