"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2012. június 23., szombat

tanulságok

Az utóbbi két hétvége 90 százalékát a gyüliben töltöttük, töltjük. Múlt szombaton GenX volt, ma női nap. Mindkettőt nagyon élveztem és az elhangzott tanításokból is sokat tanultam, annál is inkább, hogy mennyire erősítették egymást. Nehéz ezt leírni, úgyhogy lehet, hogy nem is próbálom meg. :) 

A hét egy másik újbóli ráismerése, hogy Isten milyen leleményes! Múlt szombaton Gyuri kivetített egy egyszerű szociometriai ábrát, hogy szemléltesse, minél több kapcsolat van az emberek között, annál erősebb a közösség. Akkor is, ha ezek a kapcsolatok csak gyenge kapcsolatok, ugyanakkor fontos, hogy erős kapcsolataink is legyenek. Zsoltival a héten néztünk egy ismeretterjesztő filmet, és rácsodálkoztam arra, hogy milyen hasonló az idegsejt kapcsolatok "kinézete"  a szombaton látottakéhoz. Milyen érdekes, hogy Isten több szinten is alkalmazza ugyanazt a rendszert! Ami működik az agyban, az működik a közösségekben is. Orvos barátaink pedig megerősítettek abban, hogy ez még sejtek szintjén, a mikrobiológiában is így van. Milyen érdekes!

Nincsenek megjegyzések: