"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2011. március 3., csütörtök

fáradtan

Elfáradtam. Annyira elfáradtam, hogy hazafelé jövet, elaludtam a buszon a klasszik rádió zenéjére. Mostanában találtam rá erre a rádióra, ami komolyzenét játszik. Olyanfajtát, amit a halandók is élvezni tudnak. Nagyon megnyugtató és kedvcsináló tud lenni utazás közben. Főleg a budapesti utazások alatt élvezem igazán, mert akkor tiszta teljesen a vétel ill. nagyon jól illik a zene az ódon, szép épületekhez, a Dunához, a hidakhoz. Egy idő után felébredtem a buszon, és átkapcsoltam a Kossuth Rádióra, mert azt még az erdő kellős közepén is jól lehet fogni, és láss csodát, Urbánné hangjára lettem figyelmes. Ő még a főiskola első évében tanította nekem a zenei képességek fejlesztése nevű tárgyat, érdekes órákat tartott a zeneterápia jegyében. Mindig azt mondta, hogy vályúhoz! Ezzel arra utalt, hogy a csikós is odaviszi a lovát a vályúhoz megitatni, de a lónak kell innia. A terápiában is a terapeuta megadja a lehetőséget, de a kliensnek kell élnie vele. Elhangzott a műsorban, hogy milyen sok okos, zenét kedvelő és magas szinten művelő nő van, de nagyon kevés női zeneszerzőről tudunk. Érdekes! Érdekes, hogy a zenének milyen ereje van és milyen régóta tudunk róla! Már Dávid is zenével nyugtatta Sault... 

Isten a napokban arra buzdít, hogy kérjek tőle. Kérjek tőle bátran ötleteket, ha elakadtam. Kérjek tőle bölcsességet, hiszen Ő nem csak a kettőnk kapcsolatát szeretné tökéletesíteni, hanem a körülöttem lévőkkel való kapcsolatomat is.
"5. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. 6. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt." Jakab 1:5-6

"Ha tudni akarod, hogy Isten mit vár tőled, akkor kérdezd meg, és ő örömmel megmondja majd… De amikor kérdezed, légy biztos benne, hogy tényleg tudni szeretnéd a választ." Jakab 1: 5-6 (The Living Bible - ford.)



Nincsenek megjegyzések: