"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2011. november 28., hétfő

chip

Tegnap este elvittük kutyáinkat az állatorvoshoz, mert aktuálissá vált az oltás. Szegények, mit sem sejtve ujjongtak, amikor meghallották, hogy leveszem az akasztóról a pórázaikat, nagy volt az öröm még kifelé menet is (ez azt jelenti, hogy Huba úgy nekiindul, hogy nekem teljes erőmből "fékezni" kell, hogy visszatarthassam). Aztán, meglepődtek mikor be kellett szállni az autóba, mikor kiszálltunk folytatódott az ujjongás, egészen a rendelőig. Ott Huba úgy befékezett a küszöb előtt, mintha tudta volna mi vár rá, pedig fél éve volt orvosnál utoljára. Derék nem volt ilyen látványos, ő csak nyüszíteni szokott ilyenkor.
Kicsit mi, emberek is leforrázódtunk, amikor megtudtuk, hogy Huba csak akkor kaphat oltást, ha egy chipet is beletesznek. Ellenkező esetben nincs oltás. Nem tehettünk semmit, kell az oltás, chip nem kéne, de végül megkapta. Nagyon praktikus, mert egy leolvasóval rögtön látni lehet a kutya számát, ezután pedig rögtön tudni lehet, hogy kihez tartozik,még az elérhetőségünket is megadtuk, hogy ha baj van Hubával, fel tudjanak minket hívni. Ugyanakkor mindez baljós előjel. Törvény szabályozza, hogy chipeztetni kell a kutyákat, egyelőre csak az állatokat...

Nincsenek megjegyzések: