"Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek."

2011. november 20., vasárnap

vasárnap

Jó kis napunk volt ma! Valamiért reggel elég korán felébredtem, lehet, hogy Huba szűnni nem akaró, hangos ugatása játszott közre a dologban. Ha már fent voltam, nem aludtam vissza, hanem hasznosan eltöltöttem az időt. Játszottam a kutyákkal, elmosogattam, Bibliát olvastam, muffint sütöttem, aztán felébredt Zsolti is. Megreggeliztünk, utána anyagot gyűjtöttem az egyik dolgozatomhoz, pihenés képpen pedig összegyűjtöttem az almafa és az orgona bokor leveleit. Ezután megebédeltünk, a pecsenyekacsa másik felét fogyasztottuk el, kis délutáni szieszta után pedig elmentünk a gyülibe, házaspáros délutánra. Aztán hazajöttünk, Zsolti megpróbált megtanítani fát hasogatni, részben sikerrel járt, most pedig itt ülök. Ennyi volt a mai napunk, ha listázni szeretném. 

Ha nem csak listázni szeretném, akkor itt van még néhány fontos dolog. A reggeli Bibliaolvasás során teljesen egyértelműen megerősödött bennem, hogy mi a feladatom mostanában. Korábban mindig volt célom, bejutni a főiskolára, a legjobbak között lenni, jó feleségnek lenni, jó munkát találni, és hála Istennek, ezek sikerültek is. Úgyhogy egy ideje ülök a babérjaimon és élvezem az életet, amit megálmodtam magamnak, csakhogy közben elbizonytalanodtam, hogy mindeközben a JóIsten elégedett-e velem. A mai reggel megerősített a feladataimat és "babérjaimat" illetően, ez pedig nagyon jólesik nekem. 

A házaspáros délután pedig kiemelkedően jó volt. A házasságról magáról és alappilléreiről beszélgettünk. Sok minden fényre került, és sok mindent meg tudtunk beszélni Zsoltival, ami szintén jól esett, jól esik. Kiváltságosak vagyunk, hogy ilyen közegben élünk, ahol még a házasságról is kapunk kézzelfogható, hasznos tanítást!

Nincsenek megjegyzések: