...mi is történt mostanában. Kedden megérkezett a Mikulás, az egyik ovis csoportszoba előtt találkoztam vele, egy kissé ijesztő volt. Ha így nézett ki régen is, mikor engem látogatott, akkor már jobban értem, hogy miért nem akartam soha helyet foglalni az ölében. Ezen a héten elkezdődött a karácsonyi készülődés az óráimon is, sok beszélgetéssel, énekléssel, léghajón érkező Mikulás készítéssel.
Amúgy igazán elfáradtam ezen a héten, rengeteg lótás - futás van mögöttem, és előttem. Viszont három tárgyat is teljesítettem, két beadandót beadtam, angolból prezentáltam az önéletrajzom. Milyen jólesik arra gondolni, hogy ennyivel kevesebb tárgyon kell már dolgoznom.
A mai napot egy látássérült fiatal, és kedves tanára társaságában zártam egy interjúval. Mindig lenyűgöz a látássérült felnőttek elemi rehabilitációja, az interjú közben tanúja lehettem annak hogyan készül a rántott hús, ha azt egy látássérült személy készíti. Nem kell nagyon extra dolgokra gondolni, csak mondjuk arra, hogy honnan tudja, hogy a serpenyőbe tett x húsból melyik készült el, mikor lehet megfordítani stb. Nagyon érdekes volt, és lenyűgözött, hogy a lánynak, akivel beszélgettem, abszolút hétköznapi, a mi korosztályunkat érintő problémái, örömei vannak. Másodlagos, hogy éppenséggel nem lát, de ettől függetlenül aktív, és elmondása szerint boldog életet él. Ahogy jöttem hazafelé, hálát adtam Istennek érte, hogy általa is láthattam, hogy a fogyatékos személyek is élhetnek teljes életet!
A végére hagytam a tegnapi NAGY kalamajkát. Zsolti szerda éjjel azt álmodta, hogy eltűnt Derék és Huba, sajnáltam, hogy ezt nekem csak utólag mesélte el, mert kevésbé ütött volna szíven a kutyák hűlt helye, mikor csütörtök este hazaértem. Óriási szél tombolt egész nap. Olyannyira nagy szél volt, hogy a kulcsra zárt, kötéllel megerősített, nehezékkel ellátott ajtót kinyitotta. A kutyák pedig uccu, neki, sétáltak egyet, nélkülünk... Hazaértem, és rögtön felkerekedtem, meg akartam keresni őket. Egy óra eredménytelen keresés után érkezett meg Zsolti, elmentem elé a buszhoz, mire hazaértünk, Derék itthon várt minket. Egy újabb óra sötétben, erdei és kanyargós utcácskákban való keresés után Huba várt minket az ajtó előtt. Rendesen megijesztettek, és lefárasztottak, de a lényeg, hogy megvannak, és jól vannak.
Most pedig megkezdem a hétvégi pihenést, remélem, hogy tényleg lesz benne pihenés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése