Ezt az autót vettük a héten.
Olyan szépen alakulnak a családunkban az autóváltások. Az első autónk egy kisPolski volt. Amikor azt vette Zsolti, még csak jegyben jártunk. Sokáig szolgált nekünk az a kisautó, sokmindent pakoltunk bele, még a nászutunkra is azzal mentünk és a házasságunk első félévében is a Polski vitt minket ide - oda. Aztán egyre nehezebben és öntörvényűbben indult, mi meg maradtunk... egy helyben... Abban az évben Zsolti két dologért imádkozott, hogy legyen egy új autónk, és legyen egy házunk. Év végére mindkettőt megkaptuk. Apu nekünk adta a Rovert használatra, így egy minőségileg luxus autónak számító (a Polskihoz képest mindenképp) autóval róttuk az utakat. Egyébként is kötődött hozzánk a kocsi, hiszen az esküvőnkön abban utaztunk. A mindennapi használatban tényleg mindenre használtuk, még tüzelőanyag beszerzésére is az óriási raktere miatt. Szerettük nagyon, dehát elfüstölt. Így újra röghöz kötődtünk és felfedeztük a tömegközlekedés előnyeit és hátrányait. Közben autót kerestünk. Újat, nekünk újat. Semmiképp sem akartunk hitelt felvenni, megvolt a minimális keret, amit a kocsira tudtunk szánni. Kezdetben együtt kutakodtunk az interneten, de ez elég feszültségteli és számomra unalmas folyamat volt. Végül Zsolti már csak az előválogatott autókat mutatta meg nekem, azokra kellett reagálnom, így a szempontjaimat megismerte és látta mi tetszik nekem, mi nem. Teltek a napok, autók jöttek - mentek, elkeltek pillanatok alatt a neten. Megtanultuk, hogy gyorsnak kell lenni, nem szabad sokáig morfondírozni, mert akkor más gazdára talál a kinézett járgány. Szerda délután felhívott Zsolti a munkahelyéről. Talált egy autót, elment Székesfehérvárra. Megbeszéltük, hogy ha tetszik neki, akkor megveszi. Így lett a miénk ez a szép kis piros autó. Én nem is láttam, csak mikor már a miénk volt, de ez a bizalom. Nagyon örülök, hogy így alakult és Zsolti valóban egy tetszetős, jó kocsit hozott haza. Még ki kell ismernünk, de szimpatikus jószág. :)
Olyan szépen alakulnak a családunkban az autóváltások. Az első autónk egy kisPolski volt. Amikor azt vette Zsolti, még csak jegyben jártunk. Sokáig szolgált nekünk az a kisautó, sokmindent pakoltunk bele, még a nászutunkra is azzal mentünk és a házasságunk első félévében is a Polski vitt minket ide - oda. Aztán egyre nehezebben és öntörvényűbben indult, mi meg maradtunk... egy helyben... Abban az évben Zsolti két dologért imádkozott, hogy legyen egy új autónk, és legyen egy házunk. Év végére mindkettőt megkaptuk. Apu nekünk adta a Rovert használatra, így egy minőségileg luxus autónak számító (a Polskihoz képest mindenképp) autóval róttuk az utakat. Egyébként is kötődött hozzánk a kocsi, hiszen az esküvőnkön abban utaztunk. A mindennapi használatban tényleg mindenre használtuk, még tüzelőanyag beszerzésére is az óriási raktere miatt. Szerettük nagyon, dehát elfüstölt. Így újra röghöz kötődtünk és felfedeztük a tömegközlekedés előnyeit és hátrányait. Közben autót kerestünk. Újat, nekünk újat. Semmiképp sem akartunk hitelt felvenni, megvolt a minimális keret, amit a kocsira tudtunk szánni. Kezdetben együtt kutakodtunk az interneten, de ez elég feszültségteli és számomra unalmas folyamat volt. Végül Zsolti már csak az előválogatott autókat mutatta meg nekem, azokra kellett reagálnom, így a szempontjaimat megismerte és látta mi tetszik nekem, mi nem. Teltek a napok, autók jöttek - mentek, elkeltek pillanatok alatt a neten. Megtanultuk, hogy gyorsnak kell lenni, nem szabad sokáig morfondírozni, mert akkor más gazdára talál a kinézett járgány. Szerda délután felhívott Zsolti a munkahelyéről. Talált egy autót, elment Székesfehérvárra. Megbeszéltük, hogy ha tetszik neki, akkor megveszi. Így lett a miénk ez a szép kis piros autó. Én nem is láttam, csak mikor már a miénk volt, de ez a bizalom. Nagyon örülök, hogy így alakult és Zsolti valóban egy tetszetős, jó kocsit hozott haza. Még ki kell ismernünk, de szimpatikus jószág. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése