Ma elég sok kedves apróság történt velem, és még csak délután van. Reggel, a tömött 173E buszon utazva, egy kislány és az apukája ült velem szemben. A kicsi négyévesforma lehetett, az apuka hősiesen válaszolt a szűnni nem akaró kérdésfolyamára. A Dunánál a kislány gyönyörködve nézte a vizet, a hajókat és észrevett valamit, amiről az apukája elárulta neki, hogy az a bója. Majd izgatottan kérdezte: "A bója is a vízben lakik?"
Amikor hazafelé jöttem, elég keményen eleredt az eső. Említették a rádióban, így fel voltam készülve, csak az volt a gond, hogy az én lovagias férjem véletlenül magával vitte az esernyőmet. Nem hibáztathatom, csak segíteni akart reggel, amikor a buszmegállóhoz siettünk. Cipeltem a kitömött táskám, bal kezemben egy fajátékot, jobb kezemben meg az esernyőt. Ő pedig lovagiasan átvállalta az esernyőt, ami aztán nála maradt... Így megint gyakorolhattam az imádkozást, és gyakorloltam is, mert nem akartam bőrig ázni. És láss csodát, a borult ég pont fölöttem derült ki. Egy kicsit még tenni - venni is tudtam a kertben, mielőtt újra elkezdett esni. :)
Ami még nagyon jólesett ma, hogy az én hisztis, makacs három éves Livikém átölelt. Olyan aranyos volt! Azért a tesója, Milán is alkotott ma: A Répamesét "tanultuk", formaegyeztető táblában voltak a szereplők. Egyet eldugtam, Milánnak ki kellett találnia, hogy ki hiányzik? Fordítva is eljátszottuk. Míg nekem csukva volt a szemem, a "beszédre betanított" kisfiú jó hangosan mondta, miközben csinálta: "Elveszem a cica." Azért egy kicsit gondolkoztam, mire megadtam a helyes választ. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése