Bojtár volt az első kutyánk. Másfél évet élt velünk, nagyon szerettük. Egy kis makacs puli volt. Aki magyar kutyafajtát választ barátként, annak nagyon tudatosan és határozottan kell nevelnie az állatát. Mi magyarok makacsok vagyunk, ugyebár, így a kutyáink is azok. Bojtár okos állat volt és igen ragaszkodott hozzánk. Az érdi állatmenhelyről hoztuk el még kölyök korában. Anno vele készültem a vizsgáimra, mindig figyelmes hallgató volt, elvileg mindent tudott a pszichológiáról és a hallássérültek pedagógiájának némely aspektusáról. Tök jól lehetett vele gyakorolni a tanítási helyzeteket, hogy mit csinálj akkor, ha a tanítvány nem szólal meg. Mert ez azért sose történt meg... :)
Sajnos, tavaly virágvasárnap elvesztettük Bojtárt. Meghalt, és mi sokat tanultunk a halálából. Ezen a számunkra igazán szomorú eseten keresztül vált élővé a tavalyi húsvét. A virágvasárnap, a nagypéntek és a húsvét. Úgy éreztük, hogy Bojtár halála nyitja fel a szemünket abból a jóleső tespedésből, amit hívőként éltünk akkor már egy ideje. A langyosságból. Isten felnyitotta a szemünket, óriás fájdalom volt elveszteni a kutyánkat. Tényleg óriási, nem is gondoltam volna előzetesen... Ennél mennyivel több amit Jézus tett értünk! Ő nem csak egy állat volt, és a halála nem csak Zsoltinak és nekem hozott szabadságot! Ésszel felmérhetetlen!
Hihetetlen küldetésünk van, amit keresztényekként nem szabad elfelejtenünk. Valóban hatással kell lennünk a környezetünkre! Nem csak azért élünk, hogy élvezzük az életünket! Ezért is, félreértés ne essék! De az ismerőseinknek, barátainknak, a családunknak látnia kell, hogy miért vagyunk ilyen boldogok! És ez a boldogság, a mi földi mennyországunk lehet egy kapu.
Álljon itt néhány kép feledhetetlen kutyánkról, aki eszünkbe juttatta ezeket a fontos dolgokat:
 |
| A sóskúti szikláknál |
 |
| Otthon Váralján még kölyökként |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése